Vágólapra másolva!
Egy 46 éves magyar nő szívet, egy 8 éves kislány pedig vesét kapott külföldről az elmúlt napokban.
Vágólapra másolva!

Először kapott külföldről felnőtt donorszívet egy magyar beteg, az Eurotransplanthoz 2012. január 1-jén történt részleges csatlakozásunk eredményeként. A súlyos szívelégtelenségben szenvedő, 46 éves nőt április 21-én műtötték a Semmelweis Egyetem Városmajor Klinikáján - olvasható az egyetem sajtóközleményében.

A nő 11 nappal korábban került fel a magyarországi szívtranszplantációs várólistára, majd gyorsan romló állapota miatt, 6 nappal később már az Eurotransplant sürgősségi listájára, amely egy szakértők által szigorúan ellenőrzött lista, a legsúlyosabb, közvetlen életveszélyben lévő, szívátültetésre váró betegek kerülhetnek ide. A következő naptól több szerv jelentés érkezett az Eurotransplant országaiból, melyek különböző okból nem voltak alkalmasak beültetésre, mígnem április 21-én egy minden vonatkozásban alkalmas donor szervet ajánlottak fel.

A szervkivételi teamet repülőgéppel szállították a donort ápoló kórházhoz legközelebbre eső repülőtérre, ahonnan az illetékes nemzeti donorszervezet gépkocsijával jutottak el, a repülőtértől 80 km-re lévő kórházba. Mint arról Dr. Merkely Béla, a Városmajori Klinika igazgatója beszámolt, a szív kiemelésére pár perccel hajnali öt óra előtt került sor. Innen indult a versenyfutás az idővel - a szív "csomagolása", rohanás a 260 km-es sebességgel száguldó autóval a repülőtérre, majd indulás a különrepülőgéppel haza. Egy órával később már a magyar Szervkoordinációs Iroda gépkocsija szállította a szívet és a szervkivételt végző teamet a Liszt Ferenc repülőtérről a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikájára.

A szívbeültető sebész team tagjai itt már készen álltak a beteg szív kiemelésére és az új szív beültetésére. 220 perccel a donor szív - külföldön történt - megállítása után, a szív újra dobogni kezdett Budapesten, a Városmajori Klinika műtőjében, egy magyar beteg mellkasában. Két héttel a műtét után az újszíves beteg minden vonatkozásban kielégítő állapotban van és várja a klinikáról történő elbocsájtását.

Idén itthon eddig kilenc szívátültetést végeztek

Áprilisban egyébként öt sikeres szívátültetésre került sor a Városmajori Klinikai Tömbben. Az 1992. január 3-án elvégzett első sikeres magyarországi szívtranszplantáció óta, 200 beteg kapott új szívet a klinika falai között. Idén ez idáig kilencen.

Az Eurotransplanthoz történt magyar csatlakozás egyedüli lehetőséget kínál a hazai szívtranszplantációs várólista legsúlyosabb állapotban lévő betegei számára, hogy a lehető legrövidebb időn belül megfelelő donor szívhez juthassanak.

Egy nyolcéves kislány vesét kapott külföldről

Az Eurotransplantnak köszönhetően a napokban egy gyermekvesét is sikeresen átültettek a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikáján.

A családjában halmozottan előforduló tulajdonképpen ismeretlen betegséget örökölt az a 8 éves kislány, akinél korábban szemműtéteket végeztek, hallókészülékkel él. Egy évvel ezelőtt megkezdték a várólista kivizsgálást a romló vesefunkció miatt, tavaly júniustól pedig művese kezelést kapott. Idén az Eurotransplant csatlakozás kapcsán lehetővé vált a közös listára tétele az életkora miatt.

A kislány május elején életkorának megfelelő donortól kapott vesét az Eurotransplanton keresztül. A műtét zavartalan volt, a kislány vizeletelválasztása azonnal megindult, kreatininje normalizálódott, a kezdeti 305-ről 49 umol/l-re csökkent. A kislány a jövő héten valószínűleg már elhagyhatja a klinikát.