Mit jelez a Facebook-ismerősök száma?

Vágólapra másolva!
Az aktív Facebook-felhasználók száma világszerte meghaladja a 800 milliót, ezért a közösségi oldal különféle hatásait egyre többen vizsgálják. Egy most megjelent brit tanulmány arra világított rá, hogy összefüggés mutatkozik a Facebook-ismerősök száma és az agy bizonyos területeinek mérete között.
Vágólapra másolva!

A brit University College London munkatársai 125 egyetemista agyáról készített felvételeket tanulmányoztak, akik mindnyájan aktív Facebook-felhasználók voltak. A kutatás során feltérképezték a résztvevők virtuális és valós baráti kapcsolatait is.

Az eredmények szerint markáns összefüggés van a Facebook-ismerősök száma és az agy bizonyos területein található szürkeállomány mérete között. Az egyik ilyen terület az érzelmi reakciók és emlékek feldolgozásában szerepet játszó amigdala, amelyben a szürkeállomány mennyisége jóval nagyobb volt azokban, akik akár a valódi életükben, akár Facebookon sok baráti kapcsolattal rendelkeznek. A másik három agyterület, amely kapcsolatot mutatott az online aktivitással, de nem állt összefüggésben a valós életben lévő barátok számával, többek között az emlékezésben, a tájékozódásban, az élőlények mozgásának érzékelésében és a más emberek pillantására adott válaszreakcióban játszik szerepet.

"Úgy tűnik, hogy bizonyos agyterületek érdekes módon kapcsolatban állnak a valós és virtuális barátaink számával - áll a brit tudományos akadémia szaklapjában, a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban megjelent tanulmányban. A kérdés csak az, hogy ezek a struktúrák módosulnak-e idővel, vagyis hogy megváltoztatják-e az agyszerkezetet a közösségi oldalak."

A kapcsolatrendszert is vizsgálták

Az agy szerkezetének tanulmányozása mellett a tudósok azt is vizsgálták, van-e összefüggés a facebookos barátok száma és a valós baráti kapcsolatok száma között, és eredményeik szerint a virtuális és a valódi ismerősök száma nagyjából megegyezett. "Eredményeink alátámasztják, hogy a legtöbb Facebook-felhasználó a meglévő kapcsolatainak ápolására használja az oldalt, és nem új, virtuális barátságok kötésére" - áll a tanulmányban. A mostani felmérés remek példa arra, hogy célzott vizsgálatokkal közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, miként változik az agy a közösségi oldalak hatására.