Visszafordítható az időskori izom- és erővesztés egy új amerikai kutatás szerint

Vágólapra másolva!
Ahogy öregszünk, vázizmaink egyre jobban sorvadnak és gyengülnek, amelynek következtében az izomerő és az izomtömeg fokozatosan csökken. A 40 éves kor körül kezdődő izomvesztési folyamat (más néven szarkopénia) szerencsére rendszeres testmozgással lényegesen lassítható, de ezen kívül nincs igazán hatásos kezelési mód a problémára.
Vágólapra másolva!

A Columbia Egyetem kutatóinak sikerült feltérképezni az izomtömeg-vesztést előidéző biológiai mechanizmust, ráadásul azonosították a vegyületet, amelynek segítségével visszafordíthatónak tűnik a folyamat.

Az egereken végzett kísérletek azt mutatták, hogy a láncreakciót, amelynek következtében az izomrostok fokozatosan elveszítik összehúzódó képességüket, az izomsejtek kalciumraktáraiból szivárgó kalcium indítja be. A "szivárgás" a kalciumcsatornák egyik típusán, a rianodin receptorokon keresztül zajlik. Korábbi vizsgálatok összefüggést találtak a szivárgó kalcium és a szívinfarktus vagy szívritmuszavar kialakulása között.

A szabadgyök-képződés áll az izomvesztés hátterében

Az előzmények ismeretében a kutatók azt feltételezték, hogy az öregedéssel járó izomtömeg-vesztésben is lehet szerepe a kalciumcsatornáknak, és ezt a feltételezést a mostani kutatás igazolta is. A folyamat lényege, hogy az öregedés felgyorsítja a szöveteket károsító szabadgyökök képződését, amelyek többek között a kalciumcsatornák szivárgásért is felelősek. A sejten belüli raktárakból a sejtplazmába kiszabaduló kalcium károsítja a mitokondriumokat, amelynek következtében még több szabadgyök képződik, erre válaszul még több kalcium szivárog, vagyis ördögi kör alakul ki.

Az amerikai kutatók azt is hangsúlyozták, hogy a kísérletek során igen hatásosnak bizonyult az izomtömeg-vesztés kezelésére általuk kifejlesztett - még kísérleti fázisban lévő - S107 elnevezésű gyógyszer, amely segített megelőzni a kalciumszivárgást. A gyógyszert négy héten keresztül kapták 24 hónapos, azaz körülbelül egy 70 éves embernek megfelelő életkorú egerek, amelyeknél 50 százalékos javulást tapasztaltak mind izomerő, mind pedig fizikai terhelhetőség terén. A kutatók bíznak abban, hogy a jövőben a kalciumcsatornák szivárgásának megelőzésével hatékonyan kezelhetővé válik az igen sokakat érintő időskori izomvesztés.

A kutatásról a Cell Metabolism szakfolyóirat online kiadása számolt be.