Részeg lengyellel mulat a londoni magyar király

A londoni magyar bébiszitterek állítólag csak a gazdag brit gentlemanekről álmodoznak, ezért a szegény magyar férfiaknak be kell érniük a részeg lengyelekkel és a munkahelyi királykodással. Az iwiw londoni közönségtalálkozóján azt is megtudtuk, hogy Londonban nincs igazi magyar közösség, a kintiek nem hogy összetartanának, de még csak nem is köszönnek egymásnak az utcán.

"Ha ez egy lengyel buli lenne, itt még a csilláron is lógnának" - néz körül az üresen tátongó londoni kocsmában egy pöttöm, szemüveges magyar mérnök. A személyzet néha kérdő tekintettel méreget minket, mi pedig igyekszünk minél kisebbnek tűnni szégyenünkben, noha inkább soknak kéne látszanunk: 30 emberre foglaltunk le egy teljes szintet a Chesire Cheese Pubban, az iwiw londoni közönségtalálkozójára.

És mi lett az eredmény? Az alagsori pultnál még kiszolgálás sincs, mert nem éri meg, aki inni akar, annak a lefoglalt pincehelyiségből fel kell kapaszkodnia a fenti pulthoz, ahol az angolok isznak. "15 000 magyar él ebben a városban, de Londonban egyszerűen nincs magyar közösség" - vonják le vendégeink a következtetést - ki tudja, hányadszor. A találkozóra mindössze 10 ember jött el, egy liftszerelő-gyakornok, egy informatikus és egy nyolc fős mérnökcsapat.

"Nem is köszönnek"

"Bemegyek egy boltba, hallom, hogy a két pultoslány magyarul beszél. Odalépek, köszönök nekik magyarul, megkérdezem, hogy vannak. Rámnéznek, aztán - mintha mi sem történt volna - angolul közlik, hogy a termék, amit venni akarok, 12 font, és beszélnek tovább egymással magyarul. Hihetetlenül megalázó" - meséli kinti tapasztalatait András, az egyik londoni mérnök. Hasonló története mindegyiknek van: "Egy ilyen után ne csodálkozzon senki, hogy mi is kerüljük a magyarokat, és már nem is köszönünk az utcán" - teszik hozzá. A technikusok, akik egy multicég alkalmazottaiként fél éve szerelnek GPS-t az emeletes londoni buszokba, már letettek arról, hogy saját csapatukon kívül magyarokkal ismerkedjenek.

"Egész más itt a mentalitás" - mondják, miközben ragadós, barna Guiness-sörüket tologatják két összetolt asztal körül kuporogva. "Ha itt a kocsmában odalépsz valakihez, és ráköszönsz, hogy szevasz, pajtás, akkor haver vagy. Ha otthon teszed meg ugyanezt, még le is ütnek". Itt nyugodtak az emberek, nincs rohanás meg stressz, de a magyarok hozzák magukkal - teszik hozzá.

Minderre - akaratuk ellenére - ők maguk is példát mutatnak: a kocsmai üldögélés után áthívnak minket egy ausztrál diszkóba, de ott végül csak mélán lézengenek fél éjszakát a pörgő fiatalok között. "Szombaton szoktunk bulizni" - mondják. "Én csak úgy hívom, hétvégi vesemosás" - magyarázza István, a lányok kedvence - "megiszok 6-7 Guinesst, és akkor ellazultam". Mégis, az angol lányokat csak a hetyke bajszú, kopaszodó családapa, a másik István forgatja meg veszett sebességgel. A többiek inkább sör mellett kuporogva vagy a parkett szélén dülöngélve figyelik a bulizókat.

"Egy éjszakára könnyű elvinni őket"

"A magyar lányokat sokkal többre tartják magukat annál, mintsem hogy veled szóba álljanak, mindegyik arról álmodik, hogy egy gazdag angol pasast talál magának" - panaszolják poharuk felett átnéző mérnökök. Jani, a programozó, és Zsolt, a liftszerelő hiába próbálja egész éjjel hívogatni bébiszitter barátait, 4-5 ismerősből egy sem szánja rá magát, hogy velünk töltsön egy estét. A 30-40 közötti mérnökök (többségében 2-3 gyerekes családapák) tehát egyedül, de legalább kötöttség nélkül beszélhetnek egész éjjel arról, hogy mi London férfiszemmel.

"A magyarok reménytelenek, de a lengyelek... na azok sokat isznak és aztán szóba is állnak velünk. Szoba, szoba állnak!" - viccelődnek, ahogy a háromfontos Guiness újra elkezdi felmelegíteni a hangulatot. "Akárcsak az angolok" - teszik hozzá. "Ők nem nézik, hogy mennyid van, milyen drága ruha meg nyaklánc van rajtad és milyen a cipőd. Azok be vannak baszva, és csak az érdekli őket, hogy aznap éjjel kinél kötnek ki. Egy éjszakára könnyű hazavinni őket, hosszú távra viszont nagyon megnézik, kivel állnak össze" - meséli tapasztalatait István.

"Itt mi vagyunk a királyok"

A mérnökarcok mégsem fénylenek feltűnően az egyéjszakás hódítások emlékétől. A hangulatot másfajta sikerélmény menti meg: a szakmai siker. "Hét év alatt nem volt annyi sikerélményem, mint itt egy fél év alatt" - meséli András. "Itt egyszerűen mi vagyuk a királyok" - vágják rá egyetértően a többiek, akik óriási meglepetésként fogadták, hogy munkájuk során az angol szakemberek feltétel nélkül elfogadják az ő felsőbbségüket.

Ha egy angol mérnök valamit javasolni akar, azzal kezdi, hogy "tudom, ti vagytok a legjobbak, és jobban értitek az egészet, de mi lenne ha..." - mondja András. Ráadásul Londonban - bár valódi képesítésüknél egyszerűbb munkát végeznek - egy hét alatt megkeresik azt, amit otthon egy hónap alatt - dicsekednek. Nem csoda hát, hogy a csapat közel fele, főleg az erdélyiek nem is akarnak visszatérni Magyarországra.