Ingatlanbazár logó
Ennek a cikknek a megjelenését az Ingatlanbazár támogatása is segítette.

Kiadó az egykori country ikon háza

Vágólapra másolva!
A ház bérleti díja 15.000dollár havonta.
Vágólapra másolva!

Havi 15.000 dollárért ismét kiadják azt a Tennessee állambeli Franklinben lévő birtokot és házat, amelyben két évvel ezelőtt Ashley Judd színésznő édesanyja, a country ikon Naomi Judd meghalt. 

Naomi, Judd ,  Sirius, XM,
Naomi Judd countryénekes, Ashley Judd anyja
Fotó: Getty Images/Cindy Ord / Getty Images/Cindy Ord

A Judd család az ingatlant már bő egy évvel ezelőtt eladta, és a jelenlegi tulajdonos korábban már megpróbálták bérbe adni, eddig azonban még nem igazán vonzotta az érdeklődőket. A birtokot változatlan áron ismét feltették az ingatlanpiacra, hátha ezúttal találnak rá bérlőt. 

image

A kívül-belül feltűnő kialakítású, közel 725 négyzetméter alapterületű ingatlan négy hálószobával, és hat fürdőszobával rendelkezik. 

A ház vonzerejét növelheti a tény, hogy a közelben van Ashley Judd egyik ingatlana is, amit szintén kiadnak, méghozzá picit olcsóbban, havi 9.200 dollárért. 

image

A Nashville-től mintegy 48 kilométernyire délre található ház a hagyományos és a Craftsman építészet keveréke. A szabadon hagyott gerendák, a kazettás mennyezetek, a gyönyörű famunkák és padlóburkolatok fokozzák az otthon melegségét és báját. Sok szoba falait és mennyezetét színes tapéta borítja.

image

Az elülső szárny egy része mentén egy hívogató tornác húzódik, és egy autók számára kialakított nagy fedett feljáró van az egyik oldalon a vendégek és a lakók kocsijainak fogadására. A nagy belmagasság és a sok ablak bőséges természetes fényt bocsát be az ingatlanba. 

A konyhában L-alakú sziget, tetőablakok és rozsdamentes acél készülékek találhatók. A tágas szobákat több kandalló is melegegen tartja. Az egyik ilyen helyiség a beépített bárjával, hűtőszekrényével és jégkészítőjével használható szórakoztató szobaként, és akár bálteremként is. 

image

Kint füves pázsit és kétállásos garázs teszi még különlegesebbé a birtokot. A zártkerti ingatlan a Leipers Fork közösség része, ez egy bájos falu, amely régóta vonzza a zenészeket és művészeket.

Forrás: Realtor.com