Ingatlanbazár logó
Ennek a cikknek a megjelenését az Ingatlanbazár támogatása is segítette.

Eladó Freddie Mercury londoni lakása

Vágólapra másolva!
A zenész egykori menyasszonyára hagyta az ingatlant.
Vágólapra másolva!

Most bárki beköltözhet a legendás Queen együttes frontemberének, Freddie Mercury-nek a londoni otthonába. A Garden Lodge nevű ház most először jelent meg az ingatlanpiacon az énekes 1991-ben bekövetkezett halála óta. Jelenlegi ára 38 millió dollár.

Freddie Mercury
Freddie Mercury,  a Queen egykori frontembere
Fotó: Wikipedia

Mercury egykori menyasszonyára, Mary Austinra hagyta ezt a londoni ingatlant, amelyet az 1980-as évek óta birtokolt. Az eltelt több évtized során az asszony nagy becsben tartotta, és  igyekezett a lehetőségekhez képest minél eredetibb állapotában fenntartani ezt az otthont, sőt még a zenész itt hagyott személyes tárgyait is megőrizte. A Kensington gazdag enklávéjában található lakhely a legendás énekes menedékhelyeként szolgált.

image

 

Mercury 1980-ban bukkant rá az 1907-ben felépült neo-György építészeti stílusban épült lakóházra, és azonnal meg is vásárolta. A ház belülről nagyszerű, mégis kényelmes hangulatot áraszt, Mercury szeretettel nevezte "vidéki házának London központjában". A ház központi helyszíne a dupla magasságú szalon, amely eredetileg műteremként szolgált. Itt helyezte el Freddie a zongoráját, és itt írta meg a Bohemian Rhapsody-t. 

Az emeleten a fő lakosztályban egy hatalmas öltöző található, padlótól a mennyezetig érő tükrökkel díszítve, amelyekben Mercury hatalmas ruhatárát és színpadi jelmezeit tárolták.

image

A ház fő funkciója Mercuryhoz illően a szórakozás és szórakoztatás volt, így bár és zeneterem is található benne, ahonnan a kertbe is ki lehet jutni. Az ingatlanban minden Freddie vibráló személyiségére és eklektikus látásmódjára emlékeztet, az intim étkezőtől kezdve - citromsárga színű falaival - a japán nappaliig, ahol gyönyörű francia ajtók nyílnak. Innen a parkosított, japán stílusú kertbe juthat az ember, ahol tavasszal virágzó magnóliafák és ázsiai ihletésű vízjátékok nyújtanak mesés látványt. 

Forrás: New York Post