Rá sem ismerni a Mazda SUV-jára, nagyon megújult a CX-5

mazda cx-5
Vágólapra másolva!
A Los Angeles-i Autószalonon bemutatkozott a Mazda CX-5 második generációja. Alaposan átalakult a formaterv.
Vágólapra másolva!

Nem meglepő módon a dizájnerek bőven merítettek a már piacon lévő CX-3 és a nagyobb CX-9 megoldásaiból. A karosszéria 10 milliméterrel szélesebb a korábbinál, de ennél is jelentősebb változás az A oszlopok 35 milliméterrel való hátrább tolása.

Forrás: Mazda

Új a hűtőrács, vékonyabbak lettek a fényszórók, áttervezték a tetővonalat és a C oszlopokat, összességében jóval sportosabb lett az autó. Megerősítették a karosszériát, a korábbinál 15,5 százalékkal merevebb lett.

Forrás: Mazda

Teljesen átalakult az utastér is, modernebb, kellemesebb az összkép. A műszeregységben 4,6 colos színes kijelző kapott helyet, de a műszerfal tetején is ül egy 7 colos képernyő.

Forrás: Mazda

Új vezetéstámogató technológiák jelentek meg, ezek közé tartozik a táblafelismerő rendszer és a távolságtartó tempomat. Piactól függően többféle motorral lesz kapható a CX-5, köztük 2,2 literes dízellel, illetve 2,0 és 2,5 literes benzinessel (mind SkyActiv). Az összkerékhajtás opció.

Forrás: Mazda