Egy másik autó elé kanyarodott, és még ő volt megsértődve, hogy nem fékezett a vétlen sofőr - videó

Vágólapra másolva!
Nem volt hajlandó elismerni a felelősségét egy furgon vezetője, aki a kanyarodási szabályokat megszegve okozott balesetet. Fel is mondott a munkáltatójánál.
Vágólapra másolva!

Egy kis, ötfős cég egyik alkalmazottja vezette az egyéves, 44 ezer kilométert futott Peugeot Partnert, amelynek kamerája tűpontos részletességgel megörökített egy vitán felüli saját hibás balesetet - írta a Bpiautosok.hu.

A forgalmi helyzet nem is lehetne egyszerűbb: védett úton halad a kamerás autó, szemből éppen egy kereszteződésnél érkezik meg egy Skoda. Eddig a pillanatig nem történt volna semmi rendkívüli, ám a kamerás autó sofőrje – aki a baleset óta már nem a cég alkalmazottja – úgy döntött, hogy balra kanyarodik, a kanyarodási szabályokat teljes mértékben semmibe véve.

Az ütközés után a Skodában utazó fiú nagyon fájlalta a fejét, így elvitte a mentő. A sofőrrel néhány nappal később ült le beszélgetni a cég vezetője, másnap beadta a felmondását. Sérelmezte, hogy nem látta őt a szemből jövő, azt mondta, fékezhetett volna az octaviás, hogy elkerülje a balesetet. A rendőrség végül - fellebbezés után - egy hónapra eltiltotta a vezetéstől a baleset okozóját, illetve 50 ezer forintos bírságot is kiszabott rá. Az elsőfokú ítélet három hónap eltiltás és 80 ezer forintos bírság volt.