Új rendszámok jelentek meg Magyarországon

rendszám
Vágólapra másolva!
Még egy év sem telt el az új formátumú magyar rendszámok bevezetése óta, máris változtattak a kezdő karaktereken.
Vágólapra másolva!
Csak 9 hónapig adtak ki AA- kezdetű rendszámokat, pedig lett volna még sok kombinációs lehetőség Forrás: MTI/Demecs Zsolt

2022 júliusában kezdődött el az új formátumú, két-két betűből és három számból álló rendszámok kiadása Magyarországon, már az elején kikötötték, hogy ezekben az első két karakter kizárólag két magán- vagy két mássalhangzó lehet. Bár még korántsem futottak ki az AA betűpárral kezdődő rendszámok (AA-ME-nél tartunk csak),

máris elkezdték az AE-vel kezdődő táblák kiadását is

– írta meg a Vezess.

Forrás: Legújabb rendszámok Index fórum

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. a lap megkeresésére közölte, hogy az AE kezdőbetűs rendszámok a 2022-ben legyártott AA kezdőbetűs készletek felhasználását követően, 2023 tavaszától kerülnek kiadásra. Ennek

azért van jelentősége, hogy az új, illetve a forgalomba helyezett használt gépjárművek esetében vizuálisan is beazonosítható legyen az üzembehelyezés időszaka.

Egyébként a fehér rendszámok az AE-AA-XXX, a zöld rendszámok pedig már az AE-AR-XXX sorozatnál tartanak.

Forrás: Legújabb rendszámok Index fórum

Az állami cég megerősítette, hogy a tervek szerint

2024-ben ismét váltás történik a rendszám második karakterében,

vagyis jövőre már az AI kezdetű rendszámokat fogják kiadni, függetlenül attól, hogy az AA és az AE kezdetűekből elfogytak-e a variációs lehetőségek.