Megmutatjuk, miért tűnik el a Lada Európából

Lada
Vágólapra másolva!
Az AvtoVAZ többségi tulajdonosa, a Renault-Nissan-Mitsubishi Szövetség úgy döntött, hogy az orosz márka termékeit kivonja az európai piacokról, így a magyarról is. Öt éve épp nálunk indult újra a nyugati értékesítés - most visszatekintünk erre az időszakra, és bemutatjuk a váratlanul jött piaci kivonulás hátterét. Cikkünk végén pedig a Lada 50 éves jubileumáról is megemlékezünk.
Vágólapra másolva!
A VAZ-2101 gyártása 50, modern utóda, a Lada Vesta gyártása 5 évvel ezelőtt indult el Forrás: Lada Auto Hungary

Mint arról az Origo elsőként beszámolt, a Lada jubileumi évében kellemetlen meglepetés érte a márka vásárlóit és kedvelőit: megszűnt a forgalmazás Magyarországon, az időközben megjelent hivatalos közlemény szerint az Európai Unió többi piacán is. Az elmúlt hónapokban már csak a Vestát és a 4x4 Classic illetve Urban néven futó egykori Nivát árulta a Lada Hungary Kft., de már ezek a modellek sem elérhetőek,

csak a raktárkészlet utolsó darabjait értékesítik a kereskedők.

Mostantól a szervizelés marad a profil, az eladott autókra a garancia és alkatrészellátás azonban tovább él.

Kilenc márkakereskedéssel indult a magyar forgalmazás 2015 végén Forrás: Lada Auto Hungary

Az együttműködési szerződést az AutoVAZ-zal szinte pontosan öt évvel ezelőtt 2015. július elsején írta alá Ormos István, a Duna Auto Csoport tulajdonos vezérigazgatója és Bo Andersson a LADA akkori elnöke Togliattiban. Hatalmas volt az érdeklődés kereskedői oldalról, a hír hallatán

száz cég jelentkezett viszonteladónak,

ezek közül válogattak ki kilencet a szolgáltatás színvonala és az infrastruktúra alapján, jellemzően többmárkás szalonokat.

A 4x4 1976-os, a Kalina 2004-es konstrukció. Már 2015-ben is elavultak voltak, de legalább olcsók is Forrás: Lada Auto Hungary

Elérhető mobilitás

Ezzel a szlogennel indult újra 2015 végén a márka forgalmazása Magyarországon. A jelmondat egyértelmű utalás volt a kedvező árra: a Grantát például klímaberendezés nélkül

már 1,99 millió forintért el lehetett hozni

szervokormánnyal, elektromos ablakokkal, fedélzeti számítógéppel, alufelnikkel, 5 év általános és 6 év átrozsdásodás elleni garanciával, ami még a Dacia Logannál is jobb ajánlat volt. De a csúcsfelszereltségű Kalina sem került többe 3,25 millió forintnál, ebben már robotozált automata váltó, esőérzékelős ablaktörlő, érintőképernyős multimédia rendszer, tolatóradar, ülésfűtés és még sok egyéb extra is szériatartozék volt.

A Duna Auto, mint vezérképviselet 350 nm-es Lada-szalont nyitott Óbudán 2015 végén Forrás: Lada Auto Hungary

A már újkorukban is elavult, 2004-ben bemutatott Kalinát, és a 2011-es Grantát

úgy alakították át, hogy megfeleljenek az európai szabványoknak.

Ez nemcsak Euro 6-os kibocsátási normát teljesítő motort jelentett, de egy sor biztonsági kiegészítőt is, például menetstabilizáló elektronikát, guminyomás-ellenőrző rendszert, váltásesedékesség-jelzőt és két légzsákot. Ezek a fontos extrák a 4x4-ből (leánykori nevén Niva) kimaradtak, helyette az 1976 óta gyártásban lévő terepjáró a kis példányszámú modellekre kérhető engedményekkel kapott európai típusbizonyítványt.

Az első újkori Ladát, egy metálzöld 4x4 Classicot 2016 januárjában adták át a vásárlójának, aki a régi Niváját cserélte le a szinte ugyanolyan újra Forrás: Lada Auto Hungary

A kínálat nagy öregje remek mászóképességével még a Dacia Dustert is lenyomta, igaz, más előnye nem volt a népszerű és szintén olcsó román SUV-hoz képest.

Egyszerre volt kemény munkagép és nullkilométeres veterán,

viszont megjelent benne az ABS és a szervokormány is, így nem kell közelharcot vívni vele egy-egy parkolásnál, ráadásul már ötajtós, nyújtott karosszériával és kicsinosított Urban kivitelben is készült. Ettől még nem vált kulturált, könnyen használható szabadidő-autóvá, a nehézkes vezethetőség mellett a kidolgozás, a menetzaj és a fogyasztás is egy letűnt kort idézett benne, de sokan díjazták egyediségét és hangulatát.

Új veteránautóként érdekes színfoltot jelentett a 4x4 (Niva) a hazai piacon. Nosztalgiából és még mindig remek terepjáró-képessége miatt vették Forrás: Lada Auto Hungary

Persze a 4x4 kezdeti 2,8 milliós alapára versenyképes volt a hosszú gyári garanciával, de a személyautósabb és kényelmesebb Dustert is hasonló áron meg lehetett kapni. A beígért kétüléses haszonjármű-kivitel, amivel a céges vevők megspórolhatják az áfát és a regisztrációs adót, végül csak később érkezett meg Pack néven, az EU-s szabványnak megfelelő klíma pedig még akkor sem.

Az első évben túlteljesítették a tervet

A Granta az egykori Thalia-vásárlókat próbálta megszólítani alacsony árával és hatalmas csomagtartójával Fotó: Szabó Gábor - Origo

Öt éve nagyon bízott a forgalmazó a Lada márka hazai népszerűségében, nem is alaptalanul, mivel az 1970-es évektől kezdve összesen kb. egymillió Lada érkezett az országba. „Jövőre ezer autó eladásával kalkulálunk Magyarországon - mondta Fred van Putten, az Avtovaz export-igazgatója 2015 decemberében, a nagyszabású szalonátadón a Zay utcában, ahová a sajtó képviselőit is meghívták. A menedzser alul is becsülte a keresletet, ugyanis

2016-ban végül 1155 autót sikerült eladni,

ami 1,2 százalékos piaci részesedést ért akkoriban.

A Kalina csak minimálisan volt drágább a Grantánál, ebből kombi is létezett Forrás: Lada Auto Hungary

A következő, 2017-es év annak ellenére sikerült rosszabbul (980 db), hogy márciusban indult az új fejlesztésű, viszonylag modern Vesta forgalmazása.

A keresletcsökkenés folytatódott,

2018-ban már csak 794, 2019-ben pedig 504 autót sikerült értékesíteni, utóbbi azért is lehetett elkeserítő a forgalmazónak, mert a hasonló árkategóriában működő, szintén a Renault-Nissan-Mitsubishi Csoport alá tartozó Dacia ekkor több mint 10 ezer autót értékesített nálunk.

Egy évvel a szedán után, 2018 tavaszán a Vesta kombi értékesítése is elkezdődött Forrás: Csudai Sándor - Origo

Pedig kezdetben úgy tűnt, hogy a Lada megszorongathatja Magyarországon a román testvérmárkát, 2016 májusában például 185 autót adtak el a Dacia 355-jével szemben. Igaz, ezt az eredményt utána már egyszer sem tudták megismételni, a következő 3,5 évben már csak öt olyan hónap volt, amikor az értékesítés meghaladta a 100 darabot.

2019-re a piaci részesedés 0,3 százalékra esett,

miközben a Daciáé 6,7 százalékra emelkedett.

A cikk nem ért véget. Kattintson a második oldalra!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!