Meglepetés: új és elég drága extrát tesznek kötelezővé minden autóban

Vágólapra másolva!
Európában minden újonnan jóváhagyott gépkocsitípust automatikus vészfékrendszerrel kell majd felszerelni.
Vágólapra másolva!

2022-től az Európai Unióban és Japánban minden új személyautóban és kisteherautóban kötelező lesz az automatikus vészfék,

amely jelentősen javítja a közlekedésbiztonságot, különösen városi környezetben. A törésteszteket végző Euro NCAP úgy becsüli, hogy az Autonomous Emergency Braking System (AEBS) 38 százalékkal fogja csökkenteni a ráfutásos baleseteket, amellyel több mint ezer életet is meg lehet menteni évente az EU-ban.

Különböző típusai léteznek ezeknek a rendszereknek jelenleg is, amelyek városi sebességnél vagy akár nagy sebességnél is működnek.

Kamerakép és radarjel alapján képesek az autók, gyalogosok vagy kerékpárosok érzékelésére, majd adott esetben aktiválják a fékeket, ha a vezető nem tenné ugyanezt időben.

Törvény szerint az AEB-nek legalább 60 km/h-ig kell majd működnie, jelenleg bizonyos autóknál csak 30 km/h-ig működik – írta a Hvg.hu.

Ezt most nem egy uniós irányelv írta elő, hanem negyven ország állapodott meg erről egy ENSZ-ajánlás alapján.

A rendelkezés nem visszamenőleges hatályú, tehát a régebbi típusengedéllyel rendelkező autókra nem vonatkozik.