Megvan a döntés, ezeket az utakat újítják fel idén Budapesten

Vágólapra másolva!
Az idén folytatódik a Balatoni és a Fehérvári út felújítása, de megújul a Pasaréti út és a Szentendrei út, és teljesen átalakul a Széna tér, a Blaha Lujza tér és az Orczy tér is.
Vágólapra másolva!

A BKK tájékoztatása szerint 2019-ben is folytatódnak a kiemelt útfelújítások, így újabb fennakadások lehetnek a közúti közlekedésben – írta az Infostart.hu. Több helyen folytatódnak majd a munkák 2019-ben:

  • a körforgalmak kiépítése a XI., illetve a XXII. kerületben a Balatoni úton március közepétől folytatódik, és várhatóan júniusig tart;
  • a XI. kerületi Fehérvári út Hamzsabégi út és Lecke utca, valamint Csurgói út és Kondorosi út közötti szakaszának a felújítása a téli üzemszünet után, március közepétől várhatóan júniusig zajlik majd;
  • a XVI. kerületi Bökényföldi út–Rákosligeti határút Újszász utca és Cinkotai út közötti szakaszának, valamint a Cinkotai út Rákosligeti határút és Nógrádverőce utca közötti szakaszának rekonstrukciója szintén március közepétől folytatódik, és várhatóan szeptemberre készül el.

Az idén felújítják

  • a II. kerületi Pasaréti út Szilágyi Erzsébet fasor és Pasaréti tér közötti szakaszát, márciusban várható a munkakezdés, a befejezés pedig októberben;
  • a III. kerületi Mátyás király út Szentendrei út és Bajáki Elemér utca közötti szakaszát várhatóan március és október között;
  • a III. kerületben a Szentendrei út Mátyás király út és Pünkösdfürdő utca közötti szakaszát, a munka várhatóan májusban kezdődik, és novemberben fejeződik be;
  • a IV. kerületi Berlini utcát a Tél utca és a Kámfor utca között várhatóan május és december között.

Komplex köztéri felújítások lesznek

  • a XVIII. kerületi Béke téren 2019 júniusa és 2020 júniusa között,
  • a II. kerületi Széna téren, valamint
  • a VIII. kerületi Blaha Lujza téren és az Orczy téren.

Ezek tervezése az utolsó stádiumba ért, ezután történhet meg a kivitelezési közbeszerzés kiírása.