Az új Subaru kívül unalmas, de belül olyan, mint egy Tesla

Subaru Legacy
Vágólapra másolva!
Chicagóban mutatkozott be a Legacy hetedik nemzedéke hatalmas érintőképernyővel.
Vágólapra másolva!
Felismerhetően Legacy maradt, de sok izgalmat nem tartogat a dizájn Forrás: Subaru

A Subaru formatervezői biztonsági játékot játszottak az új Legacy vonalainak megrajzolása közben, a kocsi formája ugyanis erősen emlékeztet az elődére, nincs rajta semmi, ami szokatlan vagy megosztó lenne. Pedig a középkategóriás modell

minden porcikája, így a padlólemeze is új, a karosszéria torziós merevsége 70 százalékkal nőtt,

a tömegközéppont pedig alacsonyabbra került, ami valószínűleg jobb vezethetőséget eredményez, akárcsak a kettős keresztlengőkaros hátsó futómű. A merevebb struktúra, a vastagabb, akusztikus védőfóliával ellátott üvegezés és a több hangszigetelés miatt a belső zajszint autópályán közel 3 decibellel csökkent.

A karosszéria 40 százalékkal több energiát képes elnyelni frontális és oldalütközések esetén, mint a régi Legacy-é Forrás: Subaru

A legfontosabb változás, hogy ismét rendelhető turbómotor: a 2,4 literes négyhengeres bokszer

260 lóerőt ad le, a legnagyobb nyomatéka 375 Nm

, és csak fokozatmentes automata váltóval együtt lehet választani, amely a kisebb belső súrlódás miatt 32 százalékkal kevesebb teljesítményveszteséget garantál, mint a korábbi CVT. A másik motor egy 2,5 literes szívó bokszer 182 lóerővel és 238 Nm nyomatékkal, természetesen ehhez is széria a Subaru védjegyének tekinthető szimmetrikus összkerékhajtás. A turbós Legacy álló helyzetből 6,1, a szívó 8,4 másodperc alatt gyorsul fel 97 km/órára.

Nem sajnálták a Nappa bőrt a csúcsváltozat belsejéből Forrás: Subaru

A legnagyobb változások az utastérben fedezhetők fel, az alapváltozat kivételével minden verzió egy óriási,

11,6 colos, álló helyzetben beépített, HD felbontású érintőképernyőt kap

a középkonzolra, a fedélzeti rendszer a netkapcsolaton keresztül frissül, és egy sor online szolgáltatást, valamint fedélzeti wifi hozzáférést kínál. Nőtt a helykínálat minden irányban, és a legjobb felszereltséghez igényes Nappa bőrkárpitozás is jár, az üléseken kívül az ajtókra és a műszerfalra is jutott a nemes anyagból.

A belső tér már tényleg prémium színvonalú, az ülések szellőztetettek Forrás: Subaru

Javult a biztonság is, a sávtartó rendszer apró kormánykorrekciókkal tartja a sávban az autót, egy másik rendszer pedig

a vezető arcát figyeli kamerával,

és ez alapján dönti el, hogy mikor kéne pihenőt javasolni. Világújdonság az a kamerás rendszer, amely holttér-mentesen mutatja az autó előtti területet a központi kijelzőn, így az A-oszlopok kitakarása már nem jelent veszélyt.

A Teslákban és a Volvókban is álló helyzetben van az érintőképernyő, most már a Legacy-ban is Forrás: Subaru

Most Chicagóban az amerikai piacra szánt Legacy mutatkozott be. Még nem lehet tudni, hogy lesz-e európai verzió, de nem sok reményt fűznénk hozzá, mert az elődből nálunk csak az emelt futóműves kombi változatot, az Outback-et forgalmazták. Az új terepkombi valószínűleg még idén bemutatkozik, talán a márciusi genfi vagy a szeptemberi frankfurti autószalonon.