Tizenkét dühös henger - a Lamborghini Espada története

Gyári mércével tömegmodellnek számított, hiszen a Countach megjelenéséig egyértelműen a legsikeresebb Lambo is volt. Ma ugyanakkor kultikus dizájnikon a lapos és szögletes, lúdbőröztető V12-es szólamokon daloló négyüléses sportkocsi. Mindössze 6,5 másodperc alatt gyorsul százra, ami ma sem rossz érték, fél évszázaddal ezelőtt pedig nemigen akadt vetélytársa az utakon.

A mindössze 118 centi magas sportkocsi vázszerkezetét a Marchesi-műhely, karosszériáját a Bertone építette, aztán a Lamborghini-gyárban került bele a futómű, a motor és a váltó Forrás: Lamborghini

Marcello Gandini, a Bertone stúdió stilisztája nem a semmiből alkotta meg az Espada különleges vonalvezetésű karosszériáját, két korábbi tanulmányára, a Lamborghini Marzalra és a Jaguar Piranára is támaszkodott.

Ha összegyúrjuk a kettőt, nagyjából meg is van az Espada.

Az elnevezés eredetileg egyébként a torreádor vékony kardjára utalt, amivel a viadal végén ledöfte a bikát.

Hatalmas, lapos szélvédő és a hátralátást segítő függőleges ablak: ilyet azelőtt senki sem csinált, utána viszont igen (Honda CRX, VW Scirocco II és társaik) Forrás: Lamborghini

Szupersportkocsi az egész családnak

Új motort nem kellett konstruálni, 1963 óta megvolt a Giotto Bizzarini-féle legendás, DOHC-vezérlésű, 60 fokos hengerszögű V12-es. A hosszú orrba a 3,9 literes,

konfigurációtól függően 325-350 lóerős változatot szerelték be,

és ötfokozatú kézi váltó járt hozzá. Mellesleg ezt a gépet használta a 400 GT, a Miura P400, az Islero, a Jarama és a Countach LP400 is.

Hat duplatorkú Weber-porlasztó eteti az elképesztő hangú motort, az Espada végsebessége 250 km/h feletti Forrás: Lamborghini

A mechanikai hozzávalók a legendás Miurát is megalkotó duótól, Gianpaolo Dallara és Paolo Stanzani mérnököktől származtak, az eredmény pedig a korban talán kissé szokatlan formájú, de mutatós, önhordó kasztnis gép lett, a márka első valódi gran turismója, négy teljes értékű üléssel. Feruccio Lamborghini nem titkolt szándéka volt, hogy a rivális Ferrari 275 GTB/4-nél jobb és kényelmesebb sportkocsit küldjön a piacra, és ez bőven sikerült is neki.

Ilyen nem volt a Ferrarikban: hátul is gond nélkül elférnek ketten Forrás: Lamborghini

Az 1968-as Genfi Autószalonon bemutatkozó újdonság hamarosan a márka legsikeresebb modellje lett,

1217 példány készült belőle összesen,

sokáig ezt csak a Countach tudta felülmúlni. Tíz évig, 1978-ig gyártották apró változtatásokkal, három sorozatban.

Gandini ennél szebbeket is rajzolt, de ügyesen hátul is magasan tartotta a tetővonalat, így a hátsó utasoknak is maradt elég fejtér Forrás: Lamborghini

V12-ária három felvonásban

Az S1 (1968–1970, 186 db) még a Marzal inspirálta extravagáns, nyolcszögletű keretes műszerfallal, Campagnolo-felnikkel készült (pont olyanokkal, mint a Miura), és a Fiat 124 Sport Coupe hátsó lámpáit használta. A Brüsszeli Autószalonon bemutatott S2 (1970–1972, 575 db) egyszerű, négyszögletes műszertartót kapott kerek órákkal és faberakásokkal, átalakult a középkonzolja és a kormánya is.

280 literes a csomagtér, a fedele üvegből van. Ez már a második sorozat, rács nélküli függőleges üvegfallal Forrás: Lamborghini

Kompresszióját 10,7:1-re emelték, így a teljesítmény 350 lóerőre nőtt. Erősebb, hűtött, Girling-gyártmányú tárcsafékeket kapott, és szervokormányt is lehetett rendelni hozzá. Kívülről csak egy részletében tért el az első szériától:

hátul a függőleges üvegfalról levették a rácsot.

Az S3-nál (1972–1978, 456 db) a műszereket alumíniumba ágyazták más elrendezésben, és közelebb a vezetőhöz. A lépforma hűtőrácsot négyszögletes váltotta le, és a felniket is átalakították.

A harmadik kiadásnál rendhagyó a rádió elhelyezése. Rengeteg a műszer, a pult jobb széle a vezető felé fordul Forrás: Lamborghini

A Fiat hátsó lámpák helyett az Alfa Romeo 2000-éit használták. Motorját visszafogták, ismét 325 lóerős lett, és 1974-től háromfokozatú automata Borg-Warner váltót is kínáltak, ami nem igazán illett az Espada karakteréhez - ezek a legritkább kivitelek.

1978-ban fejeződött be a gyártás,

és még ugyanabban az évben Pietro Frua egy S2-esből elkészítette a 18 cm-rel hosszabb tengelytávú négyajtós változatot (a Faenát) is, egyetlen példányban. Ez ma egy svájci gyűjtőnél van.

Az egyedi Faena bukólámpás modell. Állítólag Gandini is megrajzolt egy négyajtóst, de az nem épült meg Forrás: Lamborghini

Még több veterános olvasnivalót talál a Retro Mobil januári számában: