Nem fogja elhinni, mennyi bírságot szedtek össze 4 óra alatt egy Lambóval

Vágólapra másolva!
Egy brit turista Dubajban bérelte ki a sportautót, csak azért, hogy padlóig nyomhassa a gázt.
Vágólapra másolva!
Forrás: Lamborghini

Alighanem új rekordot állított fel az a 25 éves brit férfi, aki mindössze

4 óra leforgása alatt 175 ezer dirham (13,2 millió forint) értékű bírságot szedett össze

a frissen kibérelt Lamborghini Huracánjával.

A The National riportja szerint nem kevesebb mint

33 alkalommal fényképezték le traffipaxok

az autót gyorshajtás közben Dubajban július 31.-én hajnali 2:31 és 6:26 között. A 33-ból 32 fotó a forgalmas Sheikh Zayed Road-on készült, ahol a Lambót 126 és 230 km/óra közötti sebességekkel haladva kapták le.

A Dubajt átszelő, híres Sheikh Zayed Road Forrás: Flashydubai.com

A gyorshajtási bírságok összesen 5,7 millió forintnyi dirhamot tesznek ki, ehhez jöhet még az a 7,5 millió forintnyi dirham, amit a rendőrségnek kell majd kifizetni az autó kiváltásáért, ha a hatóságok végül úgy döntenek, hogy lefoglalják a járművet.

Ehhez képest eltörpül az az 1600 dollár (440 ezer forintot), amit a gyorshajtó két napra fizetett a 610 lóerős szupersportautóért, amely egyébként

3,2 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, és a végsebessége 325 km/óra.

Az Egyesült Arab Emírségek területén automatikusan az autó tulajdonoságnak postázzák a bírságot. A bérlő cég természetesen át akarja hárítani a befizetési kötelezettséget az elkövetőre, de a brit férfi állítólag nem akar fizetni. Igaz, előbb-utóbb kénytelen lesz, mert az útlevele a kölcsönzőnél van letétben.