5 mesterfogás, amivel megóvhatja a motort

Suzuki Vitara tartósteszt
Vágólapra másolva!
Turbófeltöltő, kettős tömegű lendkerék, direktbefecskendezés: sok olyan alkatrész van a mai autókban, ami drága javítások forrása lehet. A használtpiac nem véletlenül tartja egyre többre az egyszerű benzines szívómotorokat, néhány alapszabályt azonban mindegyiknél érdemes szem előtt tartani.
Vágólapra másolva!

Autótulajdonosként teljesen magától értetődőnek tűnik, hogy a volán mögé ülve, a kulcs elfordítása után már indul is az autó. A motor ritmusos zaja sokak számára megnyugtató, de pillanatok alatt rémálomba fordulhat. Ismeretlen zajok, kopogás, teljesítményromlás: ezek a tünetek mind a motor meghibásodását vetíthetik előre.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján itthon a lakosság évről évre többet költ személyjárművek alkatrészeire és javítására. Kis odafigyeléssel azonban rengeteget tehet azért, hogy meghosszabbítsa a motor élettartamát, megóvva pénztárcáját is. A MOL szakértői öt olyan tanácsot fogalmaztak meg, amellyel hétköznapi autótulajdonosként is sokat tehet gépjárműve motorjának védelméért.

Jóval ritkább a generál, mint a hőskorban, de drága javításokat tartogathatnak a motorok Forrás: Suzuki

1. A motor „légzésének" biztosítása

Ahhoz, hogy egy motor tökéletesen működjön, az egyik legfontosabb dolog, hogy megfelelő mennyiségű levegőhöz jusson, ezért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ellenőrizze a légszűrő állapotát. Ha a szűrő már túlságosan piszkos, szennyezett, akkor nem jut elég oxigén a motorba,

így az üzemanyag égetése is rosszabb hatásfokú lesz.

Ennek pedig egyenes következménye a fogyasztás emelkedése és a teljesítmény romlása, vagyis a motor gyengülése.

2. Figyelje a műszerfalon megjelenő jelzéseket!

Evidenciának tűnhet, de vegye figyelembe, ha a járműve műszerfalán különböző figyelmeztetések jelennek meg! Sokan hajlamosak halogatni ezeket a dolgokat, annak ellenére, hogy komoly rizikót vállalnak vele. Nagyon sokat spórolhat azzal, ha azonnal szakemberhez fordul, és nem várja meg azt, amíg a kis problémából egy sokkal nagyobb keletkezik.

3. Olajszint-ellenőrzés és olajcsere időben

Alacsony olajszint mellett megnő az üzemanyag-fogyasztás, valamint annyira feldúsulnak a szennyezőanyagok (por, kopásrészecskék, égéstermékek) a kenési rendszerben, hogy intenzív kopást idéznek elő. A rendszeres olajszint-ellenőrzéssel és megfelelő motorolajjal megelőzhető a motorok meghibásodása és

a katalizátorok élettartama is nagyban növelhető.

Évenként, illetve a gyártó előírásai szerinti kilométerciklusban kell elvégeztetni a cserét, de az újabb típusokban rugalmas az intervallum (a kijelzőt kell figyelni).

4. Megfelelő fagyálló hűtőfolyadék használata

Valószínűleg mindenki látott már a nyári hőségben lerobbant autót, amely az út szélén, nyitott motorháztetővel vesztegelt. E jelenség gyakori oka, hogy a motor túlmelegedett, ezért kiemelt figyelmet kell fordítania erre a veszélyre is. A hűtőfolyadék legfontosabb funkciója, hogy bármilyen hőmérsékleti viszonyok között optimális szinten tartsa az alkatrészek és az olajok hőmérsékletét. Ha nincs kellő mennyiségű hűtőfolyadék a rendszerben, a motor akár maradandó károkat is szenvedhet, és a rendszeres cseréről sem szabad megfeledkezni.

5. Minőségi üzemanyag tankolása

Legyen szó akár dízel-, akár benzinmotorról, általános probléma az üzemanyag-ellátó rendszerben keletkező lerakódás, amely a teljesítmény romlásához, nagyobb fogyasztáshoz,

ezáltal pedig nagyobb környezetterheléshez vezet.

Ezen minőségi üzemanyaggal lehet segíteni, a MOL például tavaly júniusban kifejlesztette az EVO termékcsaládot, amely tisztítja, és tisztán tartja a motort. Ilyen benzinnel 99 százalékkal kevesebb lerakódás keletkezik, míg a gázolajnál 45 százalékos pozitív változás figyelhető meg, de a többi olajtársaság kínálatáról is érdemes tájékozódni.