Banális hiba miatt égett porrá a méregdrága Lamborghini

Vágólapra másolva!
A tulaj csak nézte, ahogy hamuvá válik a 75 millió forintot érő Huracán Performante.
Vágólapra másolva!
Forrás: Goldrushrally/Facebook

Nem mindennapi esetet videózott le egy autókedvelő férfi a múlt hétvégén az Egyesült Államokban, St. Louisban. Az keltette fel az érdeklődését, hogy két hangos és feltűnő Lamborghini Gallardo állt be arra a benzinkútra tankolni, amelynek közelében állt. A „Rec” gomb megnyomásakor azonban még nem sejthette, hogy csak egy jött ki onnan.

A két lamborghinis barát egy közútiágyúgolyó-futamon, a Goldrush Rallyn vett részt, amikor úgy döntöttek, hogy megállnak tankolni. Épp a fizetést intézték a shopban, amikor

arra lettek figyelmesek, hogy lángok csapnak fel a töltőoszlopnál,

és az egyikük autója intenzíven égni kezd. Mire kihívták a tűzoltókat, és ők eloltották a lángokat, a két sportautó közül a drágábbik, a 640 lóerős, 75 millió forint értékű Performante kupé már a lángok martalékává vált.

Ennyi maradt a csodaszép autóból Forrás: Goldrushrally/Facebook

Mint a felvételből utólag kiderült, a szomszéd kútoszlopnál

egy Chrysler egyterű úgy távozott a kútról, hogy a töltőpisztoly még be volt dugva a tanknyílásába.

Mikor elindult, a cső kiszakadt a helyéről, és benzint spriccelt a környéken álló Lamborghinire, amely azonnal lángra kapott, amikor a benzincseppek elérték a még forró V10-es motorját. Csodával határos módon senki sem sérült meg a balesetben, és a másik Huracán is megúszta. A tüzet okozó sofőrt a rendőrség később beazonosította, és elfogta.