Ez a magyar rendőrök új trükkje a szabálytalan autósok ellen

autós
Vágólapra másolva!
A civil rendőrautókba telepített kamerákkal azonnal rövidre lehet zárni a szabályszegések elkövetése után esetlegesen felmerülő kételyeket. Miskolcon a vezetés közbeni telefonálások, záróvonal-átlépések mellett súlyos törvénysértés is történt, amit kamera rögzített.
Vágólapra másolva!

A civil, azaz a rendőri jelleget nélkülöző szolgálati gépjárművekbe szerelt kamerák, illetve az általuk rögzített felvételek a rögzítés helyszínén elkövetett bűncselekmények, szabálysértések bizonyítását támogatják.

A rendőrök azokat, akik megszegik a közlekedési szabályokat, meg is állítják

- írta a Police.hu.

Így például, azokat az autósokat, akik szabálytalanul előznek, átlépik a záróvonalat, vezetés közben telefonálnak, a leállósávot jogtalanul használják, a gyalogátkelőhelyen nem adnak elsőbbséget, tilos jelzés ellenére haladnak tovább, nem használják a biztonsági övet.

Forrás: Police.hu

A miskolci rendőrkapitányság illetékességi területén, a kamerafelvételek alapján 2018 márciusában összesen 31 alkalommal intézkedtek a járőrök.

A legtöbb esetben a vezetés közbeni telefonálás, záróvonal átlépése, elsőbbségi szabályok megsértése, irányjelzés elmulasztása miatt, vagy éppen a rakomány nem megfelelő rögzítése miatt állították meg a járművezetőket.

Előfordult kirívó eset is: március 27-én a rendőrök észrevették, hogy egy autón nincs első rendszám, a hátul ülő két gyerek pedig nincs bekötve, illetve nem védte őket semmilyen biztonsági rendszer. A járőrök ekkor hang és fényjelzést használva felfedték rendőri kilétüket, de a sofőr ki akart bújni az intézkedés alól, ezért továbbhajtott.

A férfi többször túllépte a megengedett sebességet, figyelmen kívül hagyta a tilos jelzéseket, felhajtott a járdára, ahol

majdnem elütött egy babakocsit toló nőt és a mögötte sétáló asszonyt.

A végül elfogott 24 éves miskolci férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrkapitányságra előállított férfi gyanúsítotti kihallgatásán többek között elmondta, hogy

soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, de valamelyest ismeri a közlekedési táblákat.