Így bízza az életét önvezető autókra, itt a szörnyű videó a gázolásról

uber
Vágólapra másolva!
A tempei rendőrség nyilvánosságra hozta a zavarba ejtő videót az Uber önvezető autójának halálos gázolásáról.
Vágólapra másolva!

Azt eddig is lehetett tudni, hogy az áldozat nem kijelölt gyalogátkelőhelyen tolta át a kerékpárját egy országúton. A videóból azonban kiderül, hogy a gyalogos nem jobbról, vagyis teljesen váratlanul lépett az autó elé, hanem balról, azaz a másik sáv felől érkezett.

Számtalan vizsgálat következik a tragédia után

Logikusan azt feltételeznénk, hogy egy ilyen, szenzorok által elméletileg jól feltérképezhető, kiszámítható útvonalon mozgó akadályt el tudnak kerülni az önvezető autók, de a tények mást mutatnak.

A látási viszonyok miatt nagyon is valószínű, hogy ezt a balesetet egy ember sem tudta volna elkerülni, de az önvezető technológiának pont az lenne az értelme, hogy több balesetet tudjunk megelőzni, mint amennyi emberi erőből egyébként lehetséges. Az autóban biztonsági okokból ülő sofőr tehetetlen volt, ha figyelte volna az utat, valószínűleg akkor sem tudott volna előbb közbeavatkozni.

A baleset után az Uber leállította önvezető autóinak tesztjeit, sőt a Toyota is úgy döntött, hogy egyelőre szünetelteti az önjáró autókkal kapcsolatos kísérleteit.