Elhunyt a magyar Opel Astra-gyártás atyja

Hoffmann Opel gyár
Hoffmann 25 éve az első Astra tesztautóval
Vágólapra másolva!
Életének nyolcvannyolcadik évében bochumi otthonában elhunyt Ernst A. Hofmann, a szentgotthárdi Opel-gyár létrehozója és első vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Hofmann 1930-ban a németországi Bochumban született, mérnöki diplomájával a bochumi Opel gyárban helyezkedett el és sok szakmai állomás után hatvan éves korában bízták meg élete legnagyobb és legfontosabb feladatával: létrehozni az Opel első kelet-európai termelő üzemét, a szentgotthárdi autó- és motorgyárat.

Hoffmann 25 éve az első Astra tesztautóval Forrás: Opel

Hivatalosan 1990. február elsejével lett az akkor még nem is létező gyár vezérigazgatója, első irodája a Bécs melletti, osztrák Opel gyárban volt. Eleinte onnan intézték az akkor még zömmel adminisztratív előkészületeket, hiszen a gyár létrehozását hivatalosan csak az év őszén jelentette be a cég.

Hofmann rövidesen egy Szentgotthárdhoz közeli osztrák faluban telepedett le, onnan járt át naponta az akkor még nem teljesen zökkenőmentes határon Szentgotthárdra, ahol személyesen felügyelte, irányította, ellenőrizte az építkezés minden lépését, majd a gyártósorok beszerelését, beüzemelését.

Hofmann Úr Antall Józseffel gyárlátogatáson Forrás: Opel

Hihetetlen büszkeséggel állt 1992. március 13-án Antall József miniszterelnök oldalán, amikor az első magyar személyautó, az első Opel Astra elkészült. Pár hónappal később már működött a mai napig is létező motorgyár, októberben pedig Göncz Árpád köztársasági elnökkel együtt avatták föl a szentgotthárdi gyárat.

Ernst A. Hofmann a magyar autóipar megteremtésében játszott úttörő szerepéért 1994. június elsején a Parlamentben Göncz Árpádtól vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, és még ugyanebben az évben díszdoktori címmel ismerte el munkásságát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (a mai Corvinus). Ernst A. Hofmann nyugdíjba vonulásáig,1995 áprilisáig volt a szentgotthárdi Opel gyár igazgatója.