Ki nem találná, milyen autókért rohannak most külföldre a magyarok

Vágólapra másolva!
Tavaly újabb rekordot döntött a használtautó-behozatal, 155 414 darab autó érkezett külföldről. Változtak a kedvencek.
Vágólapra másolva!

Miközben 2017 vesztese egyértelműen a BMW (a 2016-ban még listavezető 3-as BMW lecsusszant az ötödik helyre, amivel párhuzamosan az 5-ös BMW iránt is jelentősen csökkent az érdeklődés), a nyertese kétségkívül az Opel, amelynek több modellje iránt is megugrott az érdeklődés - írta a Vezess.

Közel 10 százalékos növekedés után 5768 darabbal az Opel Astra végzett 2017-ben a használtan behozott autók listájának az élén.

Két pozíciót erősödve a második helyre lépett előre a Ford Focus, 2017-ben 5595 darab érkezett az országba, ami 7,9 százalékos növekedés.

A német kompaktok totális 2017-es sikerét a Volkswagen Golf harmadik helye teszi teljessé,

tavaly 5425 darabot hoztak be jellemzően a kereskedők, ami 7,5 százalékos növekedés. Negyedik lett tavaly 5370 darabbal az egy évvel korábban még második Volkswagen Passat, 5,5 százalékkal kevesebb érkezett belőle. Az ötödik helyre csúszott 3-as BMW-ből 5021 darab érkezett, ami jelentős csökkenés a 2016-os 5735 darabhoz képest, és a vásárlói preferenciák megváltozását is jelzi.

A legnépszerűbb importált használt autók 2017-ben:

  1. Opel Astra 5768 darab
  2. Ford Focus 5595
  3. VW Golf 5425
  4. VW Passat 5370
  5. BMW 3-as sorozat 5021
  6. Audi A4 3946
  7. Opel Zafira 3206
  8. Opel Corsa 2666
  9. Mazda6 2471
  10. Mercedes A osztály 2430
  11. Ford Mondeo 2238
  12. Audi A6 2207
  13. BMW 5-ös sorozat 2046
  14. Opel Meriva 2027
  15. VW Polo 1989
  16. Audi A3 1964
  17. Mazda3 1870
  18. Mercedes C osztály 1833
  19. Honda Civic 1832
  20. Mercedes E osztály 1768