A világ legdurvább terepjáróját mutatta be a Lamborghini

Lamborghini Urus
Vágólapra másolva!
24 év után ismét van terepjárója az olasz gyártónak. A cég vezérigazgatója, Stefano Domenicali által szuper SUV-ként aposztrofált Urus minden bizonnyal az olajsejkek kedvence lesz: 650 lóerős, több mint 300 km/óra a végsebessége, 5,1 méter hosszú, és 2,2 tonnát nyom üresen.
Vágólapra másolva!
Az Urus formavilága a Lamborghini sportkocsikra emlékeztet Forrás: Lamborghini

Ma már kevesen tudják, de a Lamborghini 1986 és 1993 között már gyártott egy terepjárót, az LM002-t. A V12-es Countach-motoros benzinzabáló szörny a maga idejében legalább akkora szenzációt jelentett, mint manapság az Urus, a cég új szabadidő-autója, amit hétfő este mutattak be Bolognában. A bikáról elnevezett újdonságot a Lamborghini főhadiszállásán, Sant'Agata Bolognese-ben felépített új üzemben gyártják majd, érkezésével

az olasz gyártó kapacitása megduplázódik évi 3500-ról 7000 autóra.

Kis ablakok, lejtős tető, szögletes kerékjáratok, izgalmasan domborodó lemezek jellemzik a formát Forrás: Lamborghini

Porsche turbómotor hajtja

Az Urus hajtásáról a Porsche-Audi koprodukcióban kifejlesztett négyliteres, dupla turbós V8-as benzinmotor gondoskodik, aminek legnagyobb

teljesítménye 650 lóerő,

legnagyobb nyomatéka 850 Nm 2250-es fordulatszámnál.

Tolatókamera nélkül nehéz lenne kilátni gátrafelé. Nem maradhatott el a diffúzor és a négy kipufogó sem Forrás: Lamborghini

Azért nem nagyobb a motor, mert Kínában keményen megadóztatják a 4 liternél nagyobb lökettérfogatot, és különben is, a Lamborghini sportkocsikban használatos 5,2-6,5 literes szívómotorok alacsony fordulaton leadott nyomatéka kevés lett volna a terepezéshez. Az Urus turbómotorjának két kettős megfúvású (twin scroll) turbója a hengersorok között kapott helyet, ami javítja a gázreakciókat,

a hengerlekapcsolási képesség pedig a fogyasztásra van jó hatással.

A gyár szerint 12,7 literrel meg lehet tenni 100 kilométert, de ezt illik fenntartásokkal kezelni, mert a köztudottan optimista európai szabvány szerint mérték. Később lesz konnektoros hibrid is, zéró emissziós üzemmóddal, zöld rendszámmal.

Ha egy ilyen autó közelít majd a belső tükörben, akkor érdemes lesz lehúzódni Forrás: Lamborghini

A Lamborghini célja az volt, hogy az Urus a leggyorsabb SUV legyen a piacon, ami sikerült is:

0-100 km/órára 3,6, 200-ra 12,8 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége 305 km/óra.

Ugyanennek a motornak a 100 lóerővel gyengébb változata hajtja a Porsche Cayenne Turbót, ami 4,1 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, és a végsebessége is „csak" 286 km/óra.

Később lesz konnektoros hibrid változat is, ami megkaphatja majd a zöld rendszámot nálunk Forrás: Lamborghini

A karosszéria formáját úgy tervezték meg, hogy az LM002-vel ellentétben tökéletesen illeszkedjen korának Lamborghini sportkocsijai közé, de vannak rajta utalások a Miurára és az LM002-re is. Ugyanarra a padlólemezre épül az autó, mint a Bentley Bentayga, a Porsche Cayenne és az Audi Q7.

Egy lakótelepi garázsba nehezen fog beférni, mivel a hossza 5112 mm,

a szélessége 2016 mm, magassága 1638 mm, a tengelytávja pedig több mint 3 méter.

A kormánymű vibrációcsillapítás kapott, nyilván a terepezésre készülve. A vezető köré épített műszerfalon a hatszögletű Lambo-motívumok dominálnak, analóg órák helyett digitális képernyőn jelennek meg a legfontosabb adatok Forrás: Lamborghini

Az Urus könnyebb egy Cayenne Turbónál, de így is

2,2 tonnát nyom, pedig ahol lehetett, alumíniumot használtak a karosszériában acél helyett.

Utastere megfelelő helykínálatot biztosít akár öt személy számára is, a csomagtartója 616 literes, és bővíteni is lehet. Kívánságra a hátsó padot úgy alakítják ki, hogy három helyett csak ketten ülhessenek rajta, sportülésben.

Van belőle ötszemélyes kivitel is, de a négyüléses menőbb Forrás: Lamborghini

A V8-as turbómotor erejét nyolcfokozatú automata váltó továbbítja egy Torsen-rendszerű, mechanikus központi differenciálművön keresztül a négy kerék felé. Alapesetben a nyomaték 60 százaléka jut a hátsó kerekekre, de ez az arány 30 és 87 százalék között szabadon változhat a pillanatnyi igényeknek megfelelően. A hátsó differenciálmű aktív nyomatékvektor szabályzással rendelkezik, vagyis

képes kanyarban több nyomatékot küldeni a hátsó ívkülső kerékre,

ami növeli a stabilitást és a kanyarsebességet.

Ezzel még nincs vége a technikai trükköknek, ugyanis az Urust

összkerék-kormányzással is felszerelték:

a hátsó kerekek alacsony sebességnél az elsőkkel ellentétes, nagy sebességnél azzal megegyező irányba fordulnak el 3 fokkal. Természetesen nem hiányzik a légrugózás sem, amivel a hasmagasságot 16 és 25 centi között lehet állítani, utóbbi már komoly terepezéshez is elég lehet. A magas építésű karosszéria dőlési hajlamát elektromechanikus rendszer korlátozza, a lengéscsillapítók keménysége folyamatosan illeszkedik a pillanatnyi talajhoz és menethelyzethez.

Versenypályán és terepen is otthon érzi magát Forrás: Lamborghini

Szinte hihetetlen, de az ólomsúlyú monstrum

33,7 méter alatt képes megállni 100 km/óráról,

ami az elöl 44, hátul 37 centi átmérőjű karbon-kerámia féktárcsák érdeme. A 21-23 colos gumiabroncsokat a Pirelli speciálisan az Urus számára fejlesztette.

Van egy menetprogramja, amit kifejezetten homokra terveztek Forrás: Lamborghini

Nem kevesebb, mint hat vezetési üzemmódot kínál az autó, a háromféle aszfaltos (strada, sport, corsa) beállítás mellett van havas, terepes és – nyilván az olajsejkek miatt – homokra való is. A hetedik, Ego nevűt a tulajdonos szabadon konfigurálhatja össze. Az Urus alapváltozatát extrák nélkül 171 ezer euróért, azaz

kb. 54 millió forintért lehet majd megvásárolni 2018 tavaszától.