Új, high-tech terem váltja ki a ferihegyi repülőtér tornyát

HungaroControl légtérirányítás távirányítású torony
Vágólapra másolva!
Nagy változás történt a hazai polgári légiforgalmi-irányítók életében: elkészült a Remote Tower. Rossz időjárás vagy áramszünet többé nem okozhat galibát a felügyeletben.
Vágólapra másolva!

2017. november közepén hivatalosan is átadták a Hungarocontrol Magyar Légiforgalmi Szolgálat Remote Tower (rTWR), azaz távvezérlésű toronyirányító központját a szolgálat Igló utcai épületében. Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója az átadáson kiemelte, hétéves terv vált valóra, amelynek megvalósításáról akkor döntöttek, amikor 2012 decemberében egy, a szolgálattól független

áramellátási hiba miatt másfél napra leállt a ferihegyi repülőtér forgalma.

A toronyirányítók jelenleg még a Liszt Ferenc Repülőtéren található toronyból végzik többek között az induló gépek hajtóműindítási engedélyének kiadását, az éppen aktuális futópályához irányítást vagy a felszállási, leszállási engedélyek kiadását. De már nem sokáig, ugyanis a most átadott, helyszíntől független, repülőtéri légiforgalmi irányítást biztosító rTWR lényege, hogy a repülőtéri környezet képét - függetlenül az időjárástól - egy videófalon követhetik nyomon a toronyirányítók.

Forrás: HungaroControl

Az integrált kamerarendszert a kanadai Searidge Technologies gyártja, ez a cég mint szakmai partner és beszállító telepítette a szükséges hardvert, a kameraképeket és a radarinformációkat pedig egy rendszerbe foglalta.

A videófalon az irányítók igényeire szabott módon jelenik meg a repülőtér mindkét futópályájának képe, a teljes forgalmi előtér képe és az irányítók munkájához elengedhetetlenül szükséges radar és repülési információk is, közvetlenül az élőben.

A rendszer 14 kamera képét használja,

és 360 fokban jeleníti meg egy, a célra épített LED-falon. Három kamera képe igény szerint nagyítható, ezenkívül infravörös tartományban is használható, így akár rendkívül rossz látási viszonyok között is képes a rendszer az irányítók munkájához szükséges képek megjelenítésére.

Még az iparágban is kevesen tudják, hogy a HungaroControl fejlesztése a maga nemében egyedülálló a világon, ilyen forgalmú repülőtéren még soha nem helyeztek rendszerbe Remote Towert. Az rTWR központból a tervek szerint első lépésként kényszerhelyzeti irányítás zajlik, a repülőtér teljes irányításának átvételéhez további kamerák, optikai és rendszerkábelek elhelyezése szükséges, ezek beszerzése már elindult.

Forrás: HungaroControl

Az Eurocontrol statisztikái és előrejelzései szerint

Európa felett évente csaknem tízmillió járat közlekedik,

ám ez a szám a legfrissebb becslések szerint 2030-ra elérheti a 16,9 milliót.

Ennek szellemében az elmúlt években a HungaroControl több olyan jelentős beruházást indított el, amelyek légi navigációs szolgáltatásainak fejlesztését célozzák, garantálják a növekvő légi forgalom biztonságos kezelését, és egyben elősegítik a küszöbön álló uniós integráció sikerét - ennek egyik legfontosabb pontja a most átadott rTWR.