Szögezzük le már az elején: bár aktív bringás vagyok, pont annyi volt az előismeretem a pedelec-ekkel (ejtsd: pedelek, pedal+electric+cycle) kapcsolatban, mint a legtöbb embernek ma Magyarországon. Tudtam, hogy létezik, és sejtettem, hogy nagyon fejlődik, mint manapság minden, ami elektromos, de semmi többet. Ennek ellenére egy kicsit nyekergő, kínai szagú kényszer-taligát vizionáltam, amivel az a megváltás, amikor leszáll róla az ember.
Óriásit tévedtem, amire akkor eszméltem rá, amikor az egyik e-bringa egy pici lábmozdulatra
olyan tempóval indult meg alattam, hogy azt hittem, hátraesek.
Pedig még épphogy csak felet tekertem a pedelec-szüzességem elvesztésére kapott Apache Matto E7-en, de ennyi elég hozzá, hogy a hajtókar mozgását felfogja a rendszer, és az előre kiválasztható erősségben megadja az isteni rásegítést - egészen addig, amíg mi is pedálozunk. És itt a lényeg: segít, ugyanakkor rávesz némi testmozgásra.
Emlékeznek arra a felemelő könnyedségre, mikor gyerekként apa vagy anya tolta magukat hátulról, és ötször gyorsabban haladtak, mint amennyi energiát a tekerésbe fektettek? Ez pont ilyen, csak itt a (jelen esetben Samsung Li-ion 470 Wh-s) akksi nem hagy magunkra pár lépés után, hanem makacsul kitart mellettünk nagyjából 60-100 kilométeren keresztül. A hatótáv egy komplex egyenlet végeredménye, ahol sok függ attól, milyen terepen megyünk, mekkora rásegítést használunk, illetve a saját súlyunk sem jelentéktelen tényező.
Hamar addiktívvá tett az alig hallható trolihanggal kísért suhanás, és a mezei sebességváltót már nem is nagyon használtam az utcákon.
Hogy én izomból tekerjek? Ugyan már!
Ahol lehet, ott a maximális, 5-ös rásegítésre állítva, minden izzadtságcseppet nélkülözve 20 km/h feletti tempóval repesztettem a 250W-os hátsó agymotor erejére támaszkodva. Tényleg figyelni kell, mert egy szűkebb járdán a 2-es állásban is tol akkorát, hogy félig a féken kell tartani a kezünk, ha nem akarjuk a szatyrát cipelő nénit elgázolni.
Bár egyszer sem sikerült a féktelen száguldásaimmal teljesen kiapasztanom a cellákat, de ha mégis megtörtént volna, akkor sem maradok az út szélén az egyébként nehézbombázó, 22 kilós bringával. Vagy onnantól pusztán a saját combjaimra hagyatkozva tekerek tovább, mint ahogy tenném azt egyébként is egy normál biciklin, vagy pedig, mint egy laptopot, felteszem tölteni a kulacstartó helyéről egy kulccsal kivehető akksit, ami 1 óra után már 70%-on áll, 3 óra alatt pedig teljesen fel is töltődik.
Ezek remek adatok, de egy valamit hamar megállapítottam, hogy ne forduljon keserűre a szám íze a tesztelés alatt.
Ez egy pompás nagyvárosi közlekedő eszköz,
ami egy bicikli kinézetű, akksit cipelő tárgy. De szerintem nem kerékpár. Máshonnan nézve olyan, mint egy (jelen esetben 25 km/h-ig rásegítő) elektromos moped, s amikor kihasználjuk a teljes erejét, egy Babetta, 2017-es kiadásban - csak itt nem a markolaton, hanem a pedálon jelezzük a haladási szándékunkat a technikának.
Innen nézve megbocsáthatóbb, ami ha bringaként tekintenék rá, puszta hátrány lenne. A 22 kilóról már esett szó - nem a világ vége, de tekerje rásegítés nélkül az, aki lábra gyúr. Ráadásul a hajtás súlya a hátsó traktust terheli, ezért padkáról lehajtva együttérzésből én szisszentem fel a hátsó felni helyett. Ugyanakkor így a terepes kinézet is részben értelmét veszti, hiszen például nem hogy játszi könnyedséggel, hanem sehogy sem tudjuk például a hátulját arrébb tenni hegyről legurulásnál.
Viszont eladja magát, mert tényleg nagyon mutatós a lapított csövekből, igényes varratokkal összerakott, masszív váz. A legtöbb embernél ez pont elég is, őket talán az sem fogja zavarni, hogy érezhetően nem a tartós 20 km/h-hoz vagy annál nagyobb tempóhoz fejlesztették a fékeket, hiszen a többség szemében a biciklinek így kell kinéznie akkor is, ha leginkább boltba járni használja majd.
A következő oldalon egy profi villanybringáról olvashat, aminek komolyabb sportértéke van. Kérjük lapozzon!