Olyan brutális benzinárak jöhetnek, amikről álmodni sem mertünk

Vágólapra másolva!
A jelenlegi ötödére, vagyis hordónként tíz dollárra eshet az olaj ára, aminek a benzinkutakon is érezhető következménye lenne.
Vágólapra másolva!

A Longview Economics vezetője, Chris Watling az amerikai CNBC televíziós csatornának a jövő évi várakozásairól beszélt, és úgy ítélte meg, hogy 2018-ban az olajpiac kulcsfontosságú katailzátora a szaúdi állami olajvállalat, az Aramco tőzsdei bevezetése lesz - írta a Hvg.hu.

Amikor a részletekről kérdezték, Watling azt mondta:

Habár a szakértő nem gondolja azt, hogy heteken vagy hónapokon belül bekövetkezne egy árzuhanás, de amellett érvelt, hogy

Már rég elfelejtettük, hogy 120 évvel ezelőtt még nem az olajipar körül forgott a világ.

Az alternatív energia felgyorsítja a szemléletváltást”.

A Longview Economics ügyvezetője állítja, hat-nyolc éven belül hordónként 10 dollárig süllyed a nyersolaj ára.

A különböző olajfélékkel ezekben a napokban 51-57 dolláros áron kereskednek, miután 2014-ben csaknem 120 dollárról kezdett zuhanni az ár, és már 40 dollár közelében is volt az értéke.