Ha itt megszokásból balra kanyarodik, repülhet az 50 ezres csekk

Vágólapra másolva!
Megváltozott a forgalmi rend a Bécsi úton, a belváros felé vezető oldalon.
Vágólapra másolva!

A Bécsi úton, a város felé vezető autósok eddig szabályosan, telezöld mellett kanyarodhattak a kétsávos út belső sávjából a Pomázi útra. Most azonban megváltozott a forgalmi rend:

ezentúl tilos balra kanyarodni, amire jól látható módon elhelyezett új táblák hívják fel a figyelmet.

A héten az útburkolati felfestések cseréjét is megkezdték az útkezelő munkatársai - írta a Hvg.hu.

A Pomázi út irányába haladó autósoknak eddig meg kellett várniuk, amíg szemből nem jöttek autók, és csak ezt követően kanyarodhattak.

Emiatt gyakran feltorlódott a város irányába tartó forgalom, de hivatalosan nem ez az oka a mostani változásnak, hanem a baleset-megelőzés.

A 10-es főút irányából kerülni az ürömi körforgalomtól a régi Bécsi út–Aranyvölgy út–Pomázi úti felüljáró útvonalon lehet.

A kereszteződésben korábban térfigyelő kamerákat helyeztek el, így egy tiltott kanyarodási manőver könnyen 50 ezer forintba kerülhet.


Update:

A Budapest Közüt azt közölte a változtatással kapcsolatban, hogy a harmadik kerület illetékesei ugyan néha kijárnak, de nem büntetnek, csak továbbküldik azt, aki mégis kanyarodni próbál.

Update 2:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat sajtócsoportja közleményt adott ki:

A polgármester sajnálatosnak tartja, hogy a kerületet érintő fontos változtatásokról, mint például az 1-es villamos meghosszabbításának elmaradásáról, az utóbbi időben kizárólag a sajtóból értesül a III. kerület vezetése. A sajtóhírekben megjelentekkel szemben pedig az igazság az, hogy semmilyen kamerát nem üzemeltet a III. kerület a területen, így bírságolni sem bírságol."