Business class a 80-as évekből - Mercedes-Benz 500 SEL (1981)

Mercedes-Benz 500 SEL
Vágólapra másolva!
Minden idők egyik legjobb stuttgarti típusának tartják a 126-os S-osztályt – ennek szellemében vittük próbakörre a korszakos csúcsmodellt, az 500 SEL-t.
Vágólapra másolva!
Feltűnő a piros szín, nem véletlenül Signalrot a neve – a jelenlegi S-osztályhoz nincs ilyen dukkó Forrás: Krepsz Zoltan

Az első (W116-os) Mercedes-Benz S-osztály csúcsmodellt, a 6,9 l-es V8-assal hajtott, 450 SEL 6.9-et korábban már bemutattuk – gyárilag ennél nagyobb hengerűrtartalmú benzinmotort a mai napig nem szereltek utcai Mercedesbe.

A S betűs jelölés a Sonderklasse kifejezésből eredt,

utalva a különlegességre, az E a befecskendezős erőforrásokat jelölte, míg a nyújtott tengelytávú változatoknál L betűt – Lang - is használtak (SE/SEL).

307 centi a tengelytáv, a hosszú ajtóról könnyen beazonosítható SEL kivitel. A kilincsek fogása télen, kesztyűben sem okoz gondot Forrás: Krepsz Zoltan

Az 1970-es években már javában zajlott a 116-os utódjának, a 126-os sorozatnak a fejlesztése.

A formáért az olasz Bruno Sacco felelt,

aki a korábbihoz hasonlóan jellegzetes, de „energiatakarékosan" áramvonalasabb, az éleknél finoman ívelt, ütközésnél a gyűrődő zónák miatt számítottan deformálódó, a vázszerkezetnél már nagy szilárdságú acélokból épített karosszériát tervezett.

Ebben volt először ABS és légzsák

Végül a 126-ost az első ceruzavonás után hat évvel, 1979 őszén mutatták be a Frankfurti Autószalonon (a C126-os SEC kupé 1981 őszén jött), a limuzin kódja W126, a hosszú tengelytávú limuziné V126. Szériagyártásban itt mutatkozott be először a vezetőoldali légzsák (1981-től opció, 1985-től széria az 500 SEL-ben), az utasoldali légzsák (1988-tól), de biztonsági nóvumként említhető még az ABS, az ASR kipörgésgátló és az övfeszítő is.

Kellemes, otthonos színvilág, a jobb oldali visszapillantó tükörlapja motorosan, a bal oldali mechanikusan mozog. A biztonsági kormányon nincs bőrborítás, az ülések a kilincsek mellől, elektromosan állíthatók. Apróság: a vezetőnél, a kormány alatti kis polc a ráncfelvarrás utáni észak-amerikai modellbe való Forrás: Krepsz Zoltan

Extrákban sem volt hiány: tempomat, teljesen automata légkondicionáló, elektromos ülésállítás- és fűtés, hátul akár kétszemélyes, különösen kényelmes és nagyvonalú kialakítás kényeztette az utasokat.

Fotelszerűek az epedás ülések, nagyon kényelmesek, de oldalirányban nem igazán tartanak Forrás: Krepsz Zoltan

Luxusautós rangjához méltóan a 126-ost kizárólag elöl hosszában beépített turbódízel soros öt-, turbódízel és benzines soros hat-, valamint benzines nyolchengeres V motorokkal szerelték, a hajtást a hátsó kerekek kapták, összkerékhajtást ehhez még nem kínáltak.

Táncteremnyi a hely, de a kardánalagút miatt ketten ülnek fejedelmi kényelemben a puha kanapén Forrás: Krepsz Zoltan

Sebességváltóból a lejtmenet-felismerős négyfokozatú, bolygóműves automata volt a jellemző, a négy- vagy ötfokozatú kézivel szerelt autók ritkák. 1985-ig az 5,0 l-es V8-assal mozgatott 500 SE/SEL jelentette a kínálat csúcsát.

1985 őszén jött a ráncfelvarrás

Többek között megváltoztak a lökhárítók (kivéve az amerikai kivitelnél), kisimultak az oldalborítások, felfrissült az utastér, 14 helyett alapból 15 colos felniket, új színeket, kárpitokat vezettek be, továbbá rendszeresítették a 4,2 és a non plus ultra 5,6 l-es V8-as benzinmotorokat (420 SE/SEL, 560 SE/SEL).

Eredetiek az ajtóburkolatok, ahogy a középkonzol fabetétjei szintén. Megvan a gyári Becker Mexico kazettás fejegység, a váltókulissza alatti potméterrel a fader szabályozható. A vészvillogótól balra lévő gombbal a tolótető nyitható, zárható Forrás: Krepsz Zoltan

12 éves ciklusával a 126-os a leghosszabb ideig gyártott típus az S-osztály története során, csak a szedánból közel

820 ezer példány készült 1991-ig,

amikor is leváltotta a Bálna, azaz a W140-es. Előszeretettel használták állami autóként (Magyarországon is), Kádárnak is volt egy szövetüléses példánya, a fokozott védelmet nyújtó változatokat páncélozott karosszériaelemekkel és golyóálló üvegekkel látták el.

Ennél többet nem kell tudnia a vezetőnek. A baloldali műszercsoport alján mutatós Eco kijelző, a váltó 180-nál kapcsolta a negyedik fokozatot Forrás: Krepsz Zoltan

Somogyi-Tóth Dániel karmester-orgonaművész, Debrecen főzeneigazgatója és a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) alapítója 2013-ban vásárolta ezt a tűzpiros, a gyári kód szerint 568-as Signalrot színű korai, 1981-es 500 SEL-t (V126.037), amely 1993-ban, egy brémai hajóépítő mester autójaként került Magyarországra, szintén egy (balatoni) hajóépítőhöz, majd az ő tanítványához.

Azért bordás a lámpabúra, hogy erősen beszennyeződve is látható maradjon a világítás Forrás: Krepsz Zoltan

Két évtizednyi „hajózás" után tehát a repülés világába csöppent a karizmatikus megjelenésű Mercedes. „Kétszer jött velem szembe a hirdetés, már

Egyébként a dél-afrikai köztársasági elnök, Nelson Mandela ugyanilyen piros 500 SE-vel járt" - árulta el Dániel.

Sokak szerint a 126-os az esztétikum és a minőség találkozásának gördülő szobra. Ez a példány a balatonfüredi Concours d'Elegance szépségversenyen a legeredetibb autónak járó díjat hozta el Forrás: Krepsz Zoltan

A sportautókra jellemző dukkó eredeti és nem egyéni hóbort, mert régen valóban színesek lehettek az autók: a 126-oshoz ezt a feltűnő pirosat 1979-től 1991-ig folyamatosan kínálta a gyár, de ezenkívül további pirosak, sárgák, narancsok és zöldek is szerepeltek a palettán, hagyományos és metál verzióban egyaránt.

Egy évre volt szükség, mire összeállt

Bár a vételkori állapot jónak volt mondható, és nem a nulláról indulva kellett építésbe fogni, azért bőven akadt munka, mire az OT-s rendszámot felcsavarozhatta a tulajdonos. Javítást igényelt a motor, a felfüggesztés, a karosszériát pedig az Érden dolgozó Komáromi Zoltán hozta rendbe. Dániel életének egyik legfontosabb eseményén, az esküvőén már az 500 SEL játszhatta el a mesebeli hintó szerepét.

Magas a rakodóperem, de kellően nagy - 505 l-es – a csomagtér. Jobb oldalon az autó ponyvája utazik Forrás: Krepsz Zoltan

A 126-os méretei – különösen a SEL esetében – ma is tekintélyt parancsolnak.

A teljes hossz meghaladja az 5,1, a tengelytáv a 3,0 métert.

Az ajtók nagy szögben nyílnak, könnyű beszállni, a puha, illatos bőrrel borított, még epedás ülésekben teljesen más érzés ülni, mint napjaink luxusautóiban. A helykínálat, főleg hátul a lábaknak fejedelmi, elöl-hátul karfákon pihenhet a kéz.

Könnyedén repíti a nagy V8-as

Meglepően jó a kilátás, az A-oszlopok nem vaskosak, igaz, a tükrök képe nem panorámás. Könnyű eligazodni a műszerpulton, a már légzsákos kormány átmérője hatalmas, a hidraulikus szervóval játszi könnyedséggel tekerhető, ám a holtjáték szokatlanul nagy.

Hosszában forog a 240 LE-s V8-as, a tetején a fémszínű alkatrész a légszűrőház Forrás: Krepsz Zoltan

Az M117.963 jelű 5,0 l-es, OHC vezérlésű, hengerenként kétszelepes V8-as

teljesítménye 240 lóerő, nyomatéka 404 Nm,

a benzint mechanikus Bosch K-Jetronic befecskendező adagolja. Az alapjárat halk és sima, nagy gázra sincs felhördülő amerikai V8-as gurgulázás - ez a német iskola, a gép inkább diszkréten, szélviharszerűen süvít. Erőből sosincs hiány, az üresen közel 17 mázsás test autópályán is könnyen lódul neki, a 8,0 s-nál csupán hajszállal több nulla-százas gyorsulás nem kellemetlenül hátba vágó, de bizsergető érzés, a nyílt úton a tempó bőven 200 km/h feletti lehet.

A tankja majdnem hektós

Jó tudni, hogy a rásegítős, minden keréknél tárcsás fék sincs alulméretezve – ez a rendszer a W108-as szériától sztenderd a Mercedesekben. Elöl kettős keresztlengőkaros, hátul különleges átlós lengőtengelyes, kanyarstabilizátoros a felfüggesztés (opciós nívószabályozás ebbe a példányba nem került), az úthibákat kivasaló rugózás, a csillapítás kényelemre hangolt, nincs zötyögés; ívmenetben magától értetődően billen a karosszéria, de nyoma sincs bizonytalanságnak, a 126-ost mintha zsinórón húznák.

Az egykaros ablaktörlőt nem látni, biztonsági okokból a géptető takarja Forrás: Krepsz Zoltan

Könnyed kikapcsolódás a vezetés, az automataváltó észrevétlenül dolgozik, az alászedésnél trükkösen kiforduló kerekkel relatíve kicsi, 11,8 m-es átmérőjű körön megfordul az autó.

A fogyasztás nem szerény,

de a tank 90 l-es (ebből 12,5 l tartalék), nem szükséges gyakran megállni. A tulajdonos elsődleges célja az állagmegóvás; a két apróságtól eltekintve gyári állapotú piros ritkaságot a típus egyik elismert hazai Mercedes-guruja, Sághi Iván tartja karban.

Műszaki adatok

Motor: V8-as, vízhűtéses, hengerenkénti kétszelepes, négyütemű, OHC-vezérlésű benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Sűrítés 8,8:1. Bosch K-Jetronic mechanikus befecskendezés.
Hengerűrtartalom: 4973 cm3 Teljesítmény: 240 LE, 4750/perc fordulaton. Nyomaték: 404 Nm, 3200/perc fordulaton.
Erőátvitel: négyfokozatú bolygóműves automata sebességváltó, hátsókerékhajtás.
Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkaros, hátul átlós lengőtengelyes, kanyarstabilizátoros, tekercsrugókkal. Hidraulikus szervokormány, hidraulikus fékrendszer, minden keréknél tárcsafék.
Felépítmény: négyajtós, ötszemélyes, önhordó zárt acélkarosszéria. Csomagtér: 505 l. Hosszúság x szélesség x magasság: 5135 x 1820 x 1441 mm. Tengelytáv: 3070 mm. Saját tömeg: 1655 kg. Kerékméret: 205/70 VR 14 Üzemanyagtartály: 90 liter.
Menetteljesítmény: Gyorsulás 0-100 km/h: 8,1 másodperc.
Végsebesség: 225 km/h.
Forrás: Retro Mobil