Brutális szupersportautót mutat be a VW-konszern

Italdesign V10
Vágólapra másolva!
Az Italdesign stúdió első autójából csak öt készül majd, az ára közel félmilliárd forint.
Vágólapra másolva!

A torinói dizájnstúdiót a legendás olasz formatervező,

Giorgetto Giugiaro

alapította 1968-ban. A Volkswagen-konszern az alapító nyugdíjba menetele évében, 2010-ben szerzett többségi tulajdont benne az Audi alá tartozó Lamborghini révén, amit öt évvel később 100 százalékos tulajdonra növeltek.

Forrás: Italdesign

Eddig műszaki és a formatervezési feladatokra használták az Italdesignt, hamarosan azonban

önálló autógyártóvá válik az olasz stúdió,

ugyanis az újonnan alapított Italdesign Automobili Speciali márka az első autóját fogja bemutatni a márciusi Genfi Autószalonon.

Forrás: Italdesign

Az egyelőre név nélküli sportkocsiban az Audi R8 5,2 literes V10-es motorja és összkerékhajtása dolgozik, de

az egzotikus, szénszálas karosszéria és a szénszál-alumínium váz önálló munka.

Klasszikus szépségnek nehéz lenne nevezni a kupét, de látszik rajta, hogy a sok szárny és a gondosan kimunkált hátsó diffúzor nagy leszorítóerőt termelhet. Az olasz autó 3,2 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége 330 km/h.

Forrás: Italdesign

A közel félmilliárd forintos alapárú, utcán is használható szupersportkocsiból

összesen ötöt fognak gyártani

a Torinó melletti Moncalieriben, az első eladásra szánt példány 2017 végére fog elkészülni, Genfben csak egy prototípus lesz kiállítva. Idéntől kezdve minden évben kihoz majd egy hasonlóan exkluzív, limitált példányszámú autót az Italdesign Automobili Speciali.