A Volvo vezetősége nagy fába vágta a fejszéjét, amikor be akart törni az amerikai piacra. A leghasználhatóbbnak vélt elképzelés szerint
amerikai stílusú, tágas és erős modellel akartak kirukkolni.
Jan Wilsgaard (aki 1950-től egészen 1990-ig szinte az összes Volvót rajzolta) ilyen alapokon tervezte meg 1952-ben a Philip névre keresztelt prototípust.
Ahhoz, hogy minden a jenki divat szerint menjen, terveztek hozzá egy új, 120 lóerős, 3,6 literes V8-as motort is. Ez Európában nagy dolog volt, na de Amerikában? Ott ez volt az alap, ehhez képest kellett volna valami pluszt nyújtani. Ráadásul, ha alaposabban megnézzük a Philipet, azonnal kilóg a lóláb:
több stíluseleme is kísértetiesen hasonlít az amerikai Kaiserekre
(főleg az Explorerre és Dragonra).
Fehér oldalfalú gumikkal, burkolt hátsó kerékjárattal és szolid fecskefarkakkal próbálták a kinti ízléshez igazítani, és elöl-hátul óriási V-embléma hirdetette rajta a hengerelrendezést (illetve a márkanevet). Hiába, talán nem volt elég egyedi, vagy elég nagy Amerikának a legnagyobb titoktartás mellett fejlesztett Philip, mindenesetre megbukott.
A kedvezőtlen eredményű közvélemény-kutatások után meg sem próbálkoztak vele, a projekt csendben elhalt, a Philipet pedig egy darabig használták egy leányvállalat fejesei, aztán bedugták a gyári múzeumba.
Egy részegysége azonban túlélte: a V8-as motor,
amit a Snabbe teherautóban használták, és tartós, erős blokk hírében állt, bár sokat fogyasztott. Érdekes módon a szintén '56-tól gyártott híres Amazon mindvégig négyhengeres maradt, mégis jó párat eladtak belőle Amerikában.
Egy évvel a Philip után, 1953-ban megszületett az Elisabeth, méghozzá eléggé érdekes módon, magánkezdeményezésre. Gösta Wennberg, egy jómódú vállalkozó saját szakállára indította el a tervet, és Giovanni Michelottit kérte fel, hogy a PV445 bázisára szerkesszen mutatós felépítményt.
A prototípust akkori anyastúdiója, a Ghia építette volna, de a tervrajzok végül a Vignale-nál kötöttek ki, az autó nagyját pedig az Allemano készítette el. Az újságírók nevezték el Elisabethnek, II. Erzsébet angol királynő 1953-as koronázásának emlékére. A tervek szerint
kis sorozatban gyártották volna pénzes megrendelőknek,
a vezetésnek tetszett is a forma, de kifogásolták a hátsó ülések hiányát, így ebből sem lett széria-Volvo.
A kocsi a hatvanas években egy balesetben összetört, mára csak pár fénykép maradt róla. Wennberg nem adta fel, 1954-ben a Vignale-lal készíttetett egy új felépítményt, immár a PV444 szerkezetére.
Ennek már volt hátsó üléssora,
de szédületesen magas előállítási költségei miatt Wennberg lefújta az akciót. Ez a kocsi ma is megvan (magánkézben), a 90-es években restaurálták. A Volvo is profitált a mintadarabokból, mert Wilsgaard több formaelemüket is beépítette a sorozatgyártású Amazonba.