Nem találták hibásnak a Teslát a hatóságok a halálos balesetben

Tesla
Vágólapra másolva!
A szövetségi vizsgálat nem talált bizonyítékot arra, hogy a Tesla működési hibájából, esetleg a robotpilóta-rendszer tervezési hiányosságai miatt következett volna be a tavaly májusi halálos baleset. Sőt, a hatóság még méltatta is a Tesla Autopilot rendszerét, mert az a bevezetése óta jelentősen csökkentette a balesetek számát.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hatóságok befejezték annak a híres balesetnek a vizsgálatát, amelyben a 40 éves ohiói Joshua Brown tavaly május 7-én halálos balesetet szenvedett Floridában, az autójában. Mint ismeretes, a Tesla Model S

robotpilótás üzemmódban belehajtott egy előtte keresztbeforduló kamionba,

mert a fehér oldalát összetévesztette az égbolttal. A Tesla átment a pótkocsi alatt, ami leszakította a tetejét, végül az út szélén, a mezőn állt meg.

Tesla Model S Forrás: Tesla

Tavaly májusban az ügy nagy visszhangot váltott ki a világsajtóban, mert

ez volt az első haláleset,

amit önvezető üzemmódban működő Teslában szenvedett el valaki. A több mint hat hónapig tartó vizsgálat után az amerikai közlekedési hatóság (NHTSA) most megállapította, hogy nincs szükség visszahívási akcióra, mert

nem találtak bizonyítékot arra, hogy az autó hibájából következett volna be a baleset.

A szervezet azért nem marasztalta el a Teslát, mert az autógyártó mindig hangsúlyozta, hogy hivatalosan csak félautomata önvezető rendszert használ, vagyis

a sofőré a felelősség,

és mindig készen kell állnia a beavatkozásra. Azt viszont elismerte a hatóság, hogy a Tesla-sofőrök számára nem mindig egyértelmű, hogy mikor irányít a robotpilóta, és mikor ők.

Így nézett ki a szerencsétlenül járt, leszakított tetejű autó a baleset után Forrás: National Transportation Safety Board

Brown családjának ügyvédje azt nyilatkozta, hogy minden dokumentumot bekérnek a vizsgálatot végző szervezetektől, és csak ezek kiértékelése utána döntenek a következő lépésükről.

Fontos tudni, hogy a Tesla tavaly októberben kiadott egy frissítést az Autopilothoz, és új radart is fejlesztett hozzá, ami után biztonságosabbá vált az önvezető rendszer, de a robotpilóta üzemmód továbbra is

csak akkor használható tartósan, ha a vezető a kezét a kormányon tartja.

Elon Musk akkor azt nyilatkozta, hogy az új frissítéssel elkerülhető lett volna a floridai haláleset.

Sok teslás nem fogja fel, hogy az Autopilot csak vezetéstámogató rendszer, nem rendes, megbízható robotpilóta Forrás: Tesla

Az már júliusban kiderült, hogy Brown az ütközés pillanatában 74 mérföld/órás, azaz 119 km/órás sebességgel haladt, holott a szabályok szerint legfeljebb 65 mérföld/órával, azaz 105 km/órával haladhatott volna. Aznap egyébként tiszta, száraz idő volt, tehát a szenzoroknak hibátlanul kellett működniük.

Kiderült, hogy Brown nem fékezett az ütközés előtt, az utolsó, vezetéssel kapcsolatos tette az volt, hogy a tempomatot 74 mérföld/h-ra állította be kevesebb mint két perccel az ütközés előtt. A közlekedési hatóság szerint Brownnak hét másodperccel az ütközés előtt már látnia kellett volna a teherautót, ezért

bőven lett volna lehetősége valamilyen manővert végrehajtani az ütközés előtt,

de ő se nem kormányzott, se nem fékezett.

Október óta még biztonságosabb az Autopilot Forrás: Tesla

A vizsgálat eredménye nem tér ki arra, hogy Brown tényleg videózott-e egy hordozható DVD lejátszóról utazás közben.

Amerikában a májusi baleset óta egyébként csak egyszer, Pennsylvaniában, júliusban fordult elő, hogy két utas sérüléseket szenvedett egy Autopilot üzemmódban működő Teslában. Az NHTSA a nyomozás jelentésében megemlíti, hogy az Autopilot bevezetése óta a Teslák 40 százalékkal kevesebb ütközéses balesetben vettek részt, mint korábban.