Újabb kínos titok derült ki a Volkswagen dízelbotrányáról

co2 szén-dioxid autó
Vágólapra másolva!
A Bosch munkatársai több mint egy évtizeden át együtt dolgoztak a Volkswagen szakembereivel az emissziós teszteket mainipuláló szoftver kifejlesztésén.
Vágólapra másolva!

A WirtschaftsWoche című lap belső vállalati körökből származó értesülései szerint a stuttgarti ügyészség olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek bizonyítják, hogy a Bosch egyik osztálya legalább 2005-től együtt dolgozott a Volkswagennel a motorvezérlő szoftver kifejlesztésén.

"Az osztály, ahonnan a dokumentumok származnak, már 2005-től tudta, hogy csaló szoftverről van szó" - tájékoztatta a meg nem nevezett belső forrás az újságot. Elmondásából az is kiderül, hogy a csalás jóval nagyobb mértéket öltött a nitrogén-oxid kibocsátási teszteredmények már jól ismert manipulálásánál.

Mással is csaltak a Volkswagennél?

"Más környezetszennyező anyagokról is szó van, mint például a koromrészecskék, valamint a benzinmotorok is érintettek" - mondta.

Az adatok még 2011-ben kerültek az ügyészség birtokába egy másik üggyel összefüggésben. A Bosch egykori alkalmazottja 2009 és 2011 között összesen 1,3 terabyte, azaz 1800 cédének megfelelő mennyiségű anyagot másolt le azzal a szándékkal, hogy a versenytársaknak értékesítse azt. Ezt az adathalmazt most új szempontok szerint is átvizsgálja a nyomozó hatóság.