Soha nem látott autós segítség a magyar katasztrófavédőknek

baleset
Budapest, 2016. június 12. Helyszínelés 2016. június 12-én Budapest XIV. kerületében, a Füredi út és Szentmihályi út kereszteződésénél, ahol három személygépkocsi ütközött össze. A balesetben négyen sérültek meg, köztük két gyermek. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Eddig csak autószervizekben használt járműinformációs adatbázis szoftver segíti mostantól az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkáját.
Vágólapra másolva!

A program tartalmazza az utakon futó járművek több mint 95 százalékának pontos műszaki paramétereit. A szoftvert ingyenesen bocsátotta az OKF rendelkezésére a Bosch.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A közúti baleseti mentés során a tűzoltóknak az akkumulátor pontos helye a legfontosabb információ a jármű áramtalanítása miatt. Nehezíti a mentést, hogy az akkumulátor az újabb autókban sok helyen lehet, nem csak a motorháztető alatt, és előfordulhat az is, hogy több akkumulátor is van egy kocsiban.

A szoftver kifejlesztője az elmúlt hónapokban országosan 600 tűzoltónak oktatta ingyenesen a program kezelését. Évente átlagosan hatezer közúti baleset történik Magyarországon, amelyeknél jelentősen meggyorsíthatja a beavatkozást, és ezzel az életmentést a gépjárművek műszaki paramétereinek pontos ismerete.