Síneken járó Skoda, a villamosok vén barátja

Skoda-Liaz Scörling felsővezeték
Vágólapra másolva!
Nehogy valakit megtévesszen az utólagos Mercedes-embléma: a narancssárga csoda a csehszlovák Skoda-Liaz teherautóra épül, bár a felsővezeték-javító különleges technika valóban nyugatnémet, méghozzá Schörling-gyártmány. Legutóbb a budai fonódó villamoshálózat építésénél tűntek fel szép számban ezek a csodabogarak, a - sokszor nagyra nőtt - fiúgyerekek örömére. Kipróbáltunk egyet.
Vágólapra másolva!

Először a kétezres évek elején találkoztam a Schörling-gyár által átépített felsővezeték-szerelő járművel, és csak annyit tudtam róla, hogy a gömbölyded fülkés (nem összetévesztendő a kisebb IFÁ-val), hathengeres Skoda-Liaz 706 teherautó az alapja, és olyan dolgokra is képes, amilyenekre egy sima szerelőautó nem. Egy BKV-garázslátogatáson bukkantam rá, két perc alatt magával ragadott.

Feltűnő jelenség a rengeteg, elsősorban a vasúti üzemhez nélkülözhetetlen lámpával, a tetejére tett emelőszerkezettel és a láthatósági csíkokkal. A 6,3 m-re is kiemelhető szerelőállásban Tóth Zoltán, a Ten-T Zrt. telephelyvezetője. Csak az első híd emelkedik fel, a hátsó kerék a talajon marad, úgy hajt. Sínen elvileg akár 30 km/órával is tudna menni, de sokkal lassabban közlekednek vele Forrás: Retro Mobil

Daruval a magasba: minden gyerek álma

Most, 15 évvel később 6,2 méteres magasságban kapaszkodom a szerelőállás érdekes, csomómentes fából készített keretébe, és várom, hogy a hidromotor körbeforgassa a vázon a szerkezetet.

Nyitott állványzattal is tud menni legfeljebb 5 km/órával

- mondja mellettem Tóth Zoltán, a kocsit üzemeltető Ten-T Zrt. telepvezetője, majd hozzáteszi: a vezeték ellenőrzéséhez elengedhetetlen, hogy haladjon a brigád. Ezt a mai modern Schörling-Mercik nem tudták, át kellett őket alakítani.

Hátul sincs hiány lámpákból, a többrészes falépcső a szerelőtoronyt követve automatikusan emelkedik. Csak a szereléshez szükséges munka- vagy kábelkocsit köthetnek utána Forrás: Retro Mobil

A körbeforgatáshoz elég, hogy a hidraulika legalább 10 centire kiemelje alsó állásból a „tornyot”, amely maga is szigetelt, és külön izolálják a karosszériától, akárcsak a hozzá vezető falépcsőt.
A csapat nagyon büszke a német cég által átépített Skoda-Liazra, amelyből többféle kivitel is várja a bevetést mind a mai napig.

Tolóajtó, csak a vezetőoldalon, és mivel a nyílásban van lánc, szerelési műveletkor menet közben is nyitva lehet. Eredetileg úgynevezett „trilexes" első tengelye volt, de a BKV-nál az egyik felújítás alkalmával már a modernebb Liaz-hidat tették alá (hátra pedig a Skodánál gyárilag is beépített Rába-híd került) Forrás: Retro Mobil

A vágány mellett vigyázzanak!

Mind közülük ez az 1980-as példány a legkülönlegesebb, mivel van sínkereke, így olyan vágányokon is képes dolgozni, ahol nem betonozott a sínköz, hanem zúzottköves.

Csak az első tengelyt emeli fel a hidraulika,

a hátsó gumik maradnak a talajon (sínen), és azok hajtják a kocsit előre vagy éppen hátra. Az összes ilyen járművüket a BKV-tól vette a cég sok évvel ezelőtt, de vigyáznak rájuk, az öreg technika pedig meghálálja a törődést: gond nélkül üzemelnek.

A teret kettéosztó hegy a gépház, kifejezetten csendes a Skoda-szívódízel. A kabin egy vasúti kocsira emlékeztet, egyszerre hatan utazhatnak a Schörlinggel. A fehér gombban végződő rúd a váltókar, amely nincs éppen a legjobb helyen Forrás: Retro Mobil

A cég telephelyén megyünk egy kört a narancssárga óriással, 200 lóerős, közvetlen befecskendezéses, hagyományos izzítást nélkülöző soros hathengeres

csendes surrogással dolgozik az utastér kellős közepén,

hozzá képest egy Csepel-dízel ordítása elviselhetetlen lenne. Ez nem az eredeti motor, bár lassan ennél is bekövetkezik majd a felújítás.

A leszedett fedél alatt gázolajkályha bújik meg, ezzel fűtik a kabin hátsó felét, mert az autó saját fűtése ahhoz nem elég. A profi sofőr a sínkerékkel maga tolat rá a pályára, a Liaz-locsolókocsiról érkezett hidraulikus szivattyú megbízhatóan működik Forrás: Retro Mobil

Ennél a modellnél eredetileg hidraulikus szervokormánnyal dolgozott a sofőr (a korábbiak még levegőssel működtek), a kuplung viszont továbbra is levegős, így amíg utóbbiból nincs elég a tartályokban, el sem tud indulni a Schörling. Az ötfokozatú, felezős váltót nemcsak azért nehézkes kezelni, mert karja nagyon útban van a jobb lábnak, de nem is szinkronizált a szerkezet, így a dupla kuplungolást csak az úszhatja meg, aki nagyon együtt él a technikával.

Félig elfordítva jól látszik az emelőszerkezet, a szerelőállás egy hidromotor segítségével tud körbefordulni. A spéci, csomómentes, nem toldott bükk- és tölgyfából készített keret elvárás volt, hogy megkapja a hatósági engedélyt a szerkezet. Nem árt, ha a szerelőnek nincs tériszonya Forrás: Retro Mobil

Időutazás, szigorú képesítéssel

A fülke minden porcikáján érezni a nyolcvanas éveket, az ülések, a fautánzatú tetőpanelek, az Ikarus-kabinlámpák és persze az autóval szinte egyidős berendezési tárgyak és munkaeszközök jó hangulatú időutazássá teszik a néhány kilométeres telepen belüli túrát. A műhelyt és az alkatrészekkel telezsúfolt polcrendszert a jobb oldalon és

a hátfalon kialakított tolóajtón át lehet megközelíteni,

még lángvágó is akad, és a legkülönfélébb áramellátási hiba elhárítására is képes a csapat.

Nemigen van olyan hiba, amit ne tudnának orvosolni a helyszínen, persze ehhez nemcsak a jól felszerelt kocsi, hanem az egymást félszavakból megértő legénység is kell Forrás: Retro Mobil

Egyszerre hatan utazhatnak a kocsin, a sofőrre és a szerelőkre vonatkozó előírások igen szigorúak: előbbi számára kötelező a C-kategóriás jogosítvány, a gépjármű-képesítési igazolvány és az OKJ-s gépkezelői vizsga, a munkát végzők csak felsővezeték-szerelői és villanyszerelői oklevél birtokában dolgozhatnak.

Előtérben a trolibuszüzemnél használt, még trilexes első tengelyes, a bemutatott autótól némileg eltérő felépítményű Skoda-Liaz Schörling, ennek nincs sínkereke. Kopottas, de most is munkára kész Forrás: Retro Mobil

Magát az autót is szinte állandóan ellenőrzéseknek kell alávetniük, negyedévente műszaki ellenőrzésre, félévente szerkezeti vizsgálatra, évente fővizsgára és érintésvédelmi vizsgára, ötévente munkavédelmi vizsgára viszik. Igaz, ez a szigor indokolt is, mert nem mindennapi a munka, amit hétről hétre, évről évre még mindig rábíznak a nyugdíjas villanyászra.

Műszaki adatok - Skoda Liaz Schörling (1980)

Motor: soros, hathengeres, hengerenként kétszelepes, közvetlen befecskendezéses szívódízel, elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 11 781 cm3. Teljesítmény: 200 LE, 1900/perc fordulaton.
Erőátvitel: ötfokozatú, kézikapcsolású, szinkronizálatlan sebességváltó felezővel, hátsókerék-hajtás. Egytárcsás szárazkuplung.

Felfüggesztés: elöl-hátul merevtengely, hosszanti laprugókkal. Elöl-hátul dobfékek. Globoidcsigás, hidraulikus rásegítésű kormánymű. Felépítmény: háromajtós, hatszemélyes, létraalvázas acélkarosszéria. Saját tömeg: kb. 11 000 kg. Gumiméret: 11.80 R 20. Átlagfogyasztás: 30-37 l/100 km.