Egyre többen spórolnak villanyautókkal a gázosak rovására

zöld rendszám, zöld rendszámtábla
Budapest, 2015. október 13. A zöld rendszámot elsőként megkapó (de nem az egyes sorszámú) BMW i3 elektromos meghajtású személygépkocsi a Wallis Duna Kft. telephelyén Budapesten 2015. október 13-án. A rendszámmal az elektromos autóknak járó kedvezményeket is igénybe lehet majd venni. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Minden uniós tagállam fejleszti a töltőállomás-hálózatokat, és egyre több helyen állami támogatást is adnak - Németország például most szavazott meg 4000 eurót (1,2 millió forintot) a villanyautósoknak. Ennek megfelelően terjednek is az alternatív autók, de korai lenne áttörésről beszélni. Valami viszont nálunk is megmozdult a zöld rendszámokkal.
Vágólapra másolva!

Hat százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett, alternatív üzemanyaggal hajtott járművek száma Európában az első negyedévben - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége, a brüsszeli ACEA (Association des Constructeurs Européens d'Automobiles).

Az idei első negyedévben 6,4 százalékos az eladások növekedése az EU-ban: összesen 154 795 elektromos, hibrid, illetve más alternatív üzemanyaggal, például autógázzal (LPG) vagy földgázzal (CNG) hajtott járművet helyeztek forgalomba az Európai Unóban.

Nálunk is kapható CNG-s autó, csak kevés a kút Fotó: Kismartoni András - Origo

A tisztán elektromos üzemű járművek száma 35 730 volt, 26,8 százalékkal több a 2015 első negyedévi 28 181-nél. Hibrid járművekből 30,1 százalékkal többet helyeztek forgalomba, mint tavaly, összesen 69 530-at. Gázüzemű járművekből viszont csak 49 535 darab talált gazdára, ami 22,4 százalékkal, mintegy 15 ezerrel kevesebbet jelent az egy évvel korábbinál, ezt főleg az olaszországi kereslet drasztikus csökkenése okozta.

Spanyolországban volt a legnagyobb, 51,9 százalékos növekedés az első negyedévben, Franciaországban 28,7 százalékkal, Nagy-Britanniában 23,7 százalékkal, Németországban pedig 13,0 százalékkal többet helyeztek üzembe ilyen járművekből, mint tavaly. Ebben a három országban teljes mértékben az elektromos és a hibrid járművek adták a növekedést.

Forrás: ABB

Magyarországon az első negyedévben az ACEA adatai szerint elektromos járművekből összesen 71 került forgalomba, míg tavaly csak 20 darab. Hibridből 279-et regisztráltak az idén a tavalyi első negyedévi 139 után. Egyéb alternatív hajtású gépkocsit pedig 9-et a tavaly 10 után. Összesen tehát 359 járművel bővült az idei első negyedévben a magyar alternatív járműpark, míg tavaly 169-cel.