332 millióért eladó a limuzin, ami még Putyinnak sem kellett

putyin zil
Vágólapra másolva!
Egy gyűjtőknek szóló oldalon meghirdették azt a 2012-es ZIL-4112R-t, amely eredetileg Vlagyimir Putyinnak készült.
Vágólapra másolva!

Más kérdés, hogy a hazai készítésű, páncélozott elnöki limuzin végül nem nyerte el Putyin tetszését, és nem is használta. Gyűjtők számára most vadonatújként és minden létező extrával kitömöttként hirdetik.

Forrás: hemmings.com

A moszkvai kereskedés szerint az autó minden igényt kielégít, felveszi a versenyt a Cadillac, a Rolls-Royce és a Maybach gyártmányaival. Arra a hirdetésben nincs magyarázat, hogy akkor mégis mi volt a kifogása ellene Putyinnak (szimplán nem volt elég jó).

Forrás: hemmings.com

Az autóban mindössze 143 kilométer van, vagyis valóban vadonatúj. Készítésénél mindent bevetettek, hat évig dolgoztak rajta, a bézs belső első ránézésre valóban elnöki luxust ígér.

Forrás: hemmings.com

A 3,8 tonnás autó motorja 7,7 literes, teljesítménye 400 lóerő 610 Nm-es csúcsnyomaték mellett. Ára 1,2 millió dollár (332 millió forint), de a jó hír, hogy ez csak irányár. Putyin Ladákról prédikál, de Mercedesszel jár - az elnök autózási szokásairól itt írtunk.