Jövőre már a versenyautókban sem lesz sofőr

Formula E
Vágólapra másolva!
Még a közutakon is csak tesztelés alatt vannak az autonóm, azaz vezető nélküli autók, de egy év múlva már a versenypályákon is találkozhatunk majd velük egy világbajnoki sorozatban.
Vágólapra másolva!

Annak idején az elektromos formulaautók számára kiírt Formula-E bajnokságot is kinevették, mégis bizonyította létjogosultságát, most pedig a Roborace pont ennek egyik alfutamaként debütálna, mégpedig már jövő ősszel. Ugyanazon a pályákon zajlanának a futamok, mint a Formula-E-nél, a tervek szerint tíz csapat lesz, minden csapatra két önjáró versenyautó jut majd.

Formula E Forrás: Formula-E

Az autók az elektromos szériához hasonlóan teljesen egyformák lesznek, a csapatok valós idejű algoritmusokat és mesterséges intelligenciát használhatnak az irányításhoz. A Roborace egyik célja, hogy megmutassa, az önvezető technológia már elérhető, és olyan extrém körülmények között is működőképes, mint egy versenypálya.

A tíz csapat egyike közösségi finanszírozással indul,

és szabadon összeválogatott szoftverfejlesztőkkel és technológiai szakembergárdával rendelkezik majd. Részletesebb információt a jövő év során közölnek majd a Roborace-ről. A Formula E aktuális, 2015-2016-os évadja októberben indult Pekingben, a következő futam december 19-én lesz Uruguay-ban.