Új gazdára talált Harry Potter autója

Harry Potter Ford Anglia árverés
Vágólapra másolva!
Nem ez az első alkalom, hogy egy filmben kelléknek használt autót később eladnak. Ezúttal egy híresség csapott le a Harry Potterben szereplő, mára igen rossz bőrben lévő Ford Angliára, hogy kerti díszt csináljon belőle.
Vágólapra másolva!

A BBC Radio 1 adásában árulta el Liam Payne, a One Direction fiúcsapat egyik tagja, hogy ő vásárolta meg a Harry Potter filmben szereplő egyik autót. A világoskék, igencsak öreg és rozoga Ford Anglia a mozifilm második részében kapott szerepet.

Bájos Ford Anglia részletek: fecskefarok és negatív dőlésű hátsó szélvédő Forrás: Warner Brothers

Harry és barátja Ron ezzel az autóval repültek Roxfortba, a varázslók városába. Mint azt Payne elmondta, már régen kiszemelte magának a “repülő” járgányt és

a saját házának kertjében fogja elhelyezni.

Egy árverésen jutott hozzá a kocsihoz, viszont arról nem esett szó, hogy mennyit fizetett érte. A brit Daily Mail bulvárújság értesülései szerint forintra átszámítva többmilliós összegről van szó, de a One Direction tagjaként Payne-nek bizonyára telik ilyen hóbortokra is.

A filmben még repült, de azután a szabadban porladt Potter autója Forrás: Warner Brothers

Fontos viszont tudni, hogy az általa vásárol példány nem az egyetlen. A Potter film forgatásához ugyanis 15 darabot használtak, ezekből egy a Warner Brothers stúdióban van Londonban, míg egy másik a southamptoni Nemzeti Autó Múzeumban. Jó hír ez abból a szempontból, hogy Payne kertjében

fedetlenül tárolva pár év alatt felfalná a rozsda a Fordot,

csak garázs és szakszerű állagmegóvás menthetné meg az utókornak.