A Toyota megcsinálta a modern Velorexet

Toyota Kikai koncepció
Vágólapra másolva!
Az utóbbi időben a japán gyártó meglehetősen érdekes formavilágú autókat dobott piacra. Legutóbb a Mirai és az új Prius keltett döbbenetett az autós világban, de mindezek eltörpülnek a Kikai tanulmány mellett.
Vágólapra másolva!

A Toyota idén sem akar a háttérben maradni a Tokiói Autószalonon, így már előtte bemutatták a Kikai névre keresztelt koncepcióautót, amelyet ott élőben is láthat majd a közönség két másik tanulmánnyal együtt.

Forrás: Toyota

Nagyjából ahhoz hasonlít a Kikai, mint ha fognánk egy hotrodot, kereszteznénk egy Velorex-szel, majd az egészet a steampunk irányzattal öntenénk le. Minden egyes részlet hosszú percekre a hatása alá vonja az embert.

Forrás: Toyota

"Ez a tanulmány felbátorít minket arra, hogy értékeljük az autók mechanikus aspektusainak komplex szépségét. Arra emlékeztet egy digitális világban, hogy mennyire vonzóak a fizikai, tapintható dolgok" - áll a Toyota sajtóközleményében.

Forrás: Toyota

Az első futómű szabadon álló, és a motorházhetőn átvezetett alkatrészeit nem csak kívülről, de az utastérből is látni lehet, ráadásul nem is csak a szélvédőn keresztül, mivel a lábtérben is kialakítottak egy ablakot. Még a hátra, középre helyezett motoron sincs borítás, csak egy rácsot tettek fölé, amely csomagtartóként funkcionál.

Forrás: Toyota

A belső sem átlagos, a háromszemélyes kabinban a sofőr elöl középen ül, nagyon sok az ablakfelület, a kerek műszerek egy ívelt csövön ülnek. A Kikai tanulmányt csak szórakozásból készítette el a Toyota, sosem fog gyártásba kerülni, pedig egy efféle rétegmodellel a márka imázsát nagyban lehetne javítani.