Menő, de sokszor kevés a LED-es nappali fény

fényszóró nappali fény
Vágólapra másolva!
A rendőrök is büntetnek, ha elfelejtjük a tompítottat a rossz látási viszonyok között.
Vágólapra másolva!

Sokan a régi használt autójukra is tesznek utólag csicsás nappali menetfényt, az új autókon viszont ez már gyári kötelező felszerelésként van beépítve. Azonban ezek a megoldások csak részben helyettesíthetik a normál tompított fényszóró bekapcsolását.

A nappali fény a Mercedesben sem helyettesítheti minden esetben a tompítottat Forrás: Hella

2010 óta nappali, jó látási viszonyok Magyarországon is elég a nappali fény használata lakott területen kívül, és valódi előnyökkel is jár a használata, hiszen szemből javítja a jármű észlelhetőségét, miközben a LED-es verziók jelentősen kevesebb energiát igényelnek. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy a menetfény csak elöl világít, így például szürkületben vagy ködös időben az autó hátulja szinte láthatatlan marad, ami komolyan megnöveli a ráfutásos balesetek kockázatát.

Mindezt tetézi az egyre több autóban megtalálható automatikus fényszóró. Ha a sofőr automatikusra állítja a kapcsolót, utána már gyakran azt hiszi, hogy soha többet nem kell a kapcsolóhoz nyúlnia, mert megfelelően ki van világítva az autója. Azonban nappali ködben vagy esőben az automatika nem kapcsolja be a tompított világítást, ami veszélyhelyzetet teremthet.

A fényérzékelő automatika csak a sötétet érzékeli, a ködöt nem Forrás: BMW

Hamburgban, Németországban emiatt egy közleményt is kiadott a helyi rendőrség szóvivője, Lars Nickelsen. Ebben azt írják, hogy ellenőrzés, illetve esetleges baleset során az autós nem hivatkozhat sem az automatikus fényszórókapcsolásra, sem pedig a nappali menetfényre, ha felmerül a nem megfelelő kivilágítás gyanúja. Itthon sem érdemes kockáztatni, mivel a KRESZ szerint minden esetben a látási viszonyoknak megfelelően kell az autót kivilágítani. Így tehát este vagy ködben, ha csak nappali menetfényt használunk, számíthatunk a bírságra.