Rossz ötlet volt légzsákokat robbantani

légzsák kerék
Vágólapra másolva!
A laboratóriumi kísérletezés maradjon a fehér köpenyes tudósoké, gondolhatták a barátok, akik egy előkertben próbáltak ki valami érdekeset. Halálos balesettel is járhatott volna az életmentésre kitalált légzsák tesztje. 
Vágólapra másolva!

Akár kutatási témának sem hangzik rosszul, hogy légzsákokkal lőjünk fel egy autókereket az égbe, demonstálva, mekkora erővel nyílnak ki balesetnél az életmentő lufik. Ám ha tényleg tudományos alapon végzi valaki a műveletet, akkor megfelelő helyszínen és kellő előkészítés után vág bele. Na, ezek egyike sem volt meg a videóban szereplőknél.

Az utca melletti füves területet nevezték ki indítóállásnak, a kerék alá pedig nem egy, hanem rögtön két légzsákot is elhelyeztek. Ezután már csak robbanótölteteket kellett begyújtani, aztán máris jött a meglepetés: Béláim, túltoltuk!

A kerék többméteres magasságba repült, aztán ijedten nézték, merre fog landolni. Végül az ott parkoló Honda Civic teteje lett a leszállópálya, amin meggyűrődött a lemez, a hátsó szélvédő pedig apró szilánkokra robbant. Ha valakit eltalál a lezuhanó kerék (akár a járda felé repülve egy gyanútlan járókelőt), halálos balesettel is járhatott volna a kísérlet.