A migránsok is rákaptak a telekocsizásra

telekocsi
Vágólapra másolva!
A határmenti és fővárosi taxisok vagyonokat keresnek a menekültválsággal, de a közösségi autózás forgalma is közel 50 százalékkal nőtt. Vigyázni kell azonban, nehogy embercsempészként legyen vádlott a nyugat felé induló sofőr.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön végképp nyilvánvalóvá vált a menekülteknek, hogy Budapestről nem jutnak el egykönnyen Nyugat-Európába. Egyre többen más megoldás után néznek, főleg, akik sok csomaggal átszállás nélkül szeretnének utazni, és anyagilag is megengedhetik magunka.

A repülőjáratok mellett a legkézenfekvőbb lehetőség a Telekocsizás, akár saját autóba ülve, akár másokhoz csatlakozva. Az Oszkár telekocsi rendszerben a csütörtökön 47%-al nőt a Budapest - Bécs és a Budapest - München közötti helyfoglalások száma, de jellemzően az összes nemzetközi viszonylat iránti érdeklődés radikálisan megnőtt.

Origo


A telekocsi rendszert üzemeltető Oszkar.com Telekocsi Kft ugyanakkor felhívja az autósok figyelmét, hogy a menekülthelyzetre tekintettel minden esetben győződjenek meg, hogy útitársuk Európai Uniós állampolgár-e, vagy rendelkezik-e érvényes vízummal.

A menekültek szállítását a külföldi hatóságok is nagyon komolyan veszik, és az utóbbi napokban keményen ellenőrzik is. Induláskor fontos tájékozódni a forgalmi helyzetről, az elmúlt napokban az M1-en Bécs felé hosszú várakozással lehetett számolni az autópályán, érdemes tehát alternatív utakat felkeresni.