Az év autós találmánya lehet az átlátszó utánfutó

LR átlátszó utánfutó
Vágólapra másolva!
Kamerák segítségével akkor is kilát majd a Land Rover sofőrje a belső visszapillantóban, ha nagyméretű utánfutót, trélert vagy lakókocsit vontat.
Vágólapra másolva!
Forrás: Land Rover

Az angol gyártó Átlátszó utánfutónak nevezi legújabb vezetéstámogató rendszerét, amely nagy segítséget jelent majd azoknak, akik rendszeresen nagyméretű utánfutókat akasztanak terepjárójuk vonóhorgára.

A rendszer úgy kombinálja az autóra szerelt körkörös kamerarendszer képét az utánfutó hátuljára szerelt, vezeték nélküli digitális kamera képével, hogy

a vezető jól láthatja, mi történik az utánfutó mögött,

mivel a vontatmánya a tükör helyére tett digitális képernyő képén átlátszóvá válik.

Forrás: Land Rover

Így megszűnnek az utánfutót gyakran használók által jól ismert óriási holtterek, ami nagyban csökkenti az előzések kockázatát – pontosan látjuk, mire készül a mögöttünk jövő.

Könnyebb lesz az eddig rémálomnak számító manőverezés is.

A hátulra szerelt optika tolatókameraként is használható, még virtuális segédvonalakat is kirajzol a belső monitoron látható képére.

A másik találmány a szállítmányérzékelő, amely egy, az utánfutó belsejébe tett kamerából és a padlóba tett nyomásérzékelőkből áll. A rendszer figyelmeztetést ad a vezetőnek a műszerfalon vagy az okostelefonján keresztül, ha a szállítmány abnormális módon mozogni kezd az utánfutóban, vagy ha túl meleg lenne odabent.

Forrás: Land Rover

Ez állatszállításnál különösen hasznos lehet, márpedig ha valahol, hát Nagy-Britanniában komoly hagyományai vannak a lovak fuvarozásának. Akár a kocsi központi kijelzőjén élőképen is követhetjük, hogy érzi magát Ráró a raktérben.