Ilyet is gyárt az UAZ az őskövületek mellett

UAZ Patriot
Vágólapra másolva!
Az UAZ bemutatta a Patriot modernizált változatát, amely divatosabb külsővel és átdolgozott technikával próbálja megtartani piaci pozícióit a drágább nyugati terepjárók ellenében Oroszországban.
Vágólapra másolva!

Noha már mindenki a nemsokára nyíló Frankfurti Autókiállításra koncentrál, eközben Moszkvában most is zajlik az Off-Road Show. Az oroszok terepjárókban hagyományosan erősek, ezek közé tartozik az UAZ márka is, amelyek ősrégi, Hunterre átkeresztelt 469-es típusával még most is összefuthatunk a magyar erdei utakat járva.

Forrás: UAZ

Az UAZ azonban szeretne haladni is a korral, így ezen a moszkvai kiállításon bemutatkozott a Patriot frissített változata. Bár külsőleg a modern SUV-kra igyekszik hasonlítani, azért a terepjárási képességei sem rosszak: van felezője és kapcsolható összkerékhajtása, a hasmagassága 210 mm, a gázlómélysége 500 mm. Az új hátsó kanyarstabilizátor révén kevésbé dől meg kanyarban a felépítmény, és a féltengelyek élettartamát is sikerült megnövelni.

Forrás: UAZ

Modernizálták a külsőt is, szemből vetítőlencsés fényszórók és LED-es nappali fény, szélesített kerékjáratok, akár 18 hüvelykes kétszínű felnik dobják fel az amúgy egyszerű formájú látványt. Olyan újdonságokat is találunk benne, mint a pneumatikus motorháztető nyitás, a penge ablaktörlők, a Patriot feliratú pótkerékdoboz, az irányjelzős külső tükörházak, vagy a LED-es féklámpa.

Forrás: UAZ

A belsőt sem hagyták érintetlenül, kétszínű kárpitozás, komolyabb audiorendszer, illetve érintőképernyős multimédia rendszer is kérhető navigációval, illetve parkolóradarral, a fedélzeti számítógép széria.

Forrás: UAZ

A motorok közül az Euro 4-es 2,3 literes, 114 lóerős dízelt új turbófeltöltővel és közös nyomócsöves Bosch befecskendezéssel látták el, a 2,7 literes, 128 lóerős benzines változatlan maradt. A felújított Patriot alapváltozata Oroszországban már 700 ezer rubelért megvehető, ez nagyjából hárommillió forintnak felel meg.