Elütötték a motorost, azonnal lopott egy új motort

Vágólapra másolva!
Azt hihetnénk, hogy miután elütöttek egy motorost, annak elsősorban egészségügyi ellátásra és egy jó szerelőre lesz szüksége. Ám ha rosszban sántikál, akkor az első dolga lesz kereket oldani mindenáron.
Vágólapra másolva!

Egy brazil városban egy kereszteződésben összeütközött egy motoros és egy autós. A motoron lévő két utas nem sérült meg komolyabban, de az autós persze kiszállt és segített nekik talpra állni. Viszont a kétkerekű ezután nem volt hajlandó beindulni, bizonyára az ütközéstől ment tönkre benne valami. Ekkor dühösen a földre vágják, majd az ütközést szintén végignéző másik motoroshoz futnak, lelökik őt és utasát a járművükről, majd egyszerűen elhajtanak vele.