Túrabakancs a kirándulócipő ellen – Subaru Outback és Forester összehasonlítás

Subaru montázs
Vágólapra másolva!
Aki könnyebb terepen is használható, tágas családi autót keres, két modell közül is választhat a Subarunál. Vajon a terepjárós, szögletes formájú Forester vagy a személyautósabb, elegánsabb Outback éri meg jobban?
Vágólapra másolva!
Balra az Outback, jobbra a Forester Forrás: Origo

Mik ezek, és mi az új bennük?

Ma már szinte minden márka kínál emelt futóműves, műanyaggal körbefuttatott terepkombit, de azt kevesen tudják, hogy a műfajt nem az Audi találta fel az 1999-es Allroad Quattróval, és nem is a Volvo az 1998-as V70 XC-vel, hanem a Subaru az Outbackkel, amelyet már 1994 óta forgalmaznak.

Nem véletlen, hogy Ausztráliában annak idején Krokodil Dundee-val, azaz Paul Hogannel reklámozták a típust, mivel azt akarták üzenni, hogy az újdonság az épített útról letérve, az ausztrál pusztában is jól elboldogul.

Persze műszakilag nem volt több egy megerősített futóművű Legacy kombinál,

amelyben azért az állandó összkerékhajtás már akkor is alap volt.

Prémiumkombi emelt futóművel: az Outback receptjét sokan másolták le bő két évtized alatt Fotó: Gulyás Péter

Az azóta eltelt bő két évtizedben jelentősen átalakultak az autóvásárlási szokások, manapság a normál középkategóriás autók helyett a vevők szívesebben választanak magasabb építésű szabadidő-autót, ezért

a Subaru úgy döntött, a legújabb Legacyt már nem is forgalmazza Európában, csak az Outback változatát.

Az első Forester még félig kombi, félig SUV volt, a negyedik generáció már teljesen az utóbbi. Nem igazán egyezik a formanyelv az Outbackével Fotó: Gulyás Péter

A terepkombi ötödik nemzedéke idén tavasszal mutatkozott be Európában, így a Foresterrel ellentétben vadonatúj modell. Persze a márkatárs sem őskövület, a negyedik generáció mindössze két éve van a piacon, viszont idén átesett egy enyhe modellfrissítésen, amely során javítottak a belső tér minőségén, és végre a dízelmotoros verzióhoz is elérhetővé tették az automatikus váltót.

Hogy néznek ki?

Talán még sosem alkotott olyan elegáns autót a Subaru, mint az új Outback. A nyúlánk, széles, de nem túl magas karosszéria egyértelművé teszi, hogy egy meglévő személyautó átalakításával született, nem szabadidő-autónak tervezték. Krómozott maszkjával, ízlésesen rejtett tetősínjével, LED-es hátsó lámpájával érezteti, hogy a prémiummárkák terepkombijai ellen szánják, míg az egyszerű Foresterről simán elhinnénk, hogy a tervezői annak idején baltával faragták az agyagmodelljét.

A 18 colos kerekek csak a ballonos, /60-as gumik miatt nem tűnnek kicsinek egy ekkora karosszéria alatt. Az alaktényező csak 0,26 Fotó: Gulyás Péter

Klasszikus SUV a Forester, amelynél a forma követi a funkciót:

nincsenek rajta öncélú megoldások, vagy felesleges csicsák, a divat csak másodlagos.

Sima oldalfalaival, alacsony övvonalával és nagy felületű ablakaival élesen elüt a mai szabadidő-autós divattól, de cserébe igen jó a kilátás minden irányba, és sok fény jut be a kabinba.

A Forester keskenyebb, rövidebb, de magasabb. A hasa 22 centire van a földtől Fotó: Gulyás Péter

4,81 méteres hosszával az Outback 22 centivel nyúlik túl a Foresteren, 5 centivel szélesebb, és a tengelytávja is több mint 10 centivel hosszabb. Viszont

a Forester hasmagassága 20 helyett 22 centi, ezzel még a világ legjobb terepjáróját, a Mercedes G-osztályt is lepipálja.

A rövidebb túlnyúlások és tengelytáv, valamint a nagyobb szabad magasság révén nehezebben akad el terepen, mint az Outback, pedig a hajtásláncuk teljesen megegyezik.

Műszaki tartalom

Nagy adósságát törlesztette a Subaru, amikor 2009-ben bemutatta – főleg az európai piac kedvéért – első dízelmotorját. A 150 lóerős, 350 Nm nyomatékú kétliteres azóta semmivel sem lett erősebb, de sokat reszeltek rajta, idén például új befecskendező rendszert és kerámia izzítógyertyákat kapott, amivel csökkentették a fogyasztását. Mivel ez is bokszer elrendezésű (vagyis a dugattyúk vízszintesen, egymással szembe mozognak benne) vibrációi szinte nincsenek, ez kellemes meglepetés egy négyhengeres dízeltől.

Nem sok a hasonlóság közöttük. Jóval nagyobbak a Forester ablakai, és a vezetőülésből még az első sarkokat is lehet látni Fotó: Gulyás Péter

Mindkét típusban széria az állandó összkerékhajtás, általában 40 százalék megy hátra, de ez a pillanatnyi szükség függvényében változhat. A nyomatékelosztást egy elektronikus tengelykapcsoló vezérli, a kézi váltós Subarukban viszont részlegesen önzáró viszkókuplung dolgozik.

A sima járású, de kissé iszákos bokszerdízel mélyen ül a motortérben, a súlypont ezért viszonylag alacsony mindkét kocsiban. Kopoltyúk helyett a hűtőrácstól jön a friss levegő az intercoolerhez Fotó: Gulyás Péter

Korábban csak kézi váltóval kínálták a dízelmotort, idén viszont törlesztették a másik nagy adósságot: már

a Lineartronic nevű automata is választható 450 ezer forintos felárért.

Ettől az eladások jelentős megugrását várták, de a hazai importőr szerint még nem ugrott rá a piac, pedig amíg nem volt, állítólag mindenki ezt kereste. Nem hagyományos rendszerű az automatikus váltó, hanem fokozatmentes (CVT), valószínűleg azért, mert ez a technika a Subaru legfontosabb piacain (Japán, Amerika, Ausztrália) kényelme és egyszerűsége miatt nagyon népszerű.

Felül az Outback, alul a Forester. Utóbbi műszerfala az egy kategóriával kisebb Imprezából, (és az XV-ből) származik, ez látszik az anyaghasználaton is. Csak az Outbackben van elektromos kézifék és többféle vezetéstámogató rendszer Forrás: Origo

A két évvel fiatalabb Outback már vezetéstámogató rendszereket is kínál

(de csak automatikus váltóval), amelyek az európai konkurensekben már évek óta megvannak, azonban a Foresterhez még mindig nem elérhetőek. Ilyen például a sávváltásra figyelmeztető rendszer és a távolságtartásra képes tempomat, amely idegesítően csipog akkor is, ha bejöttek elénk a sávba, és akkor is, ha kimentek előlünk. Az viszont hasznos, hogy akkor is figyelmeztet, ha dugóban állva elbambultunk, és a forgalom időközben elindult. Ha akadály van az autó előtt, automatikusan fékez a fékasszisztens, és a kormányszervó még a kikerülési manőverbe is besegít azzal, hogy a helyes irányba megkönnyíti a tekerést.

Milyen bennük utazni?

Utazóautónak mindkettő ideális, hiszen rengeteg hely van bennük, kiváló a zajszigetelésük és a rugózásuk is kényelmes.

Különbségek persze akadnak: a hátsó lábtér az Outbackben csak azért nem a kategória legjobbja, mert létezik a Skoda Superb is. Helykínálatban alig marad el a Forester az Outbacktől, és amit a rövidebb tengelytávval elveszít, azt a magasabb karosszériával kompenzálja: az ülések magasabban vannak, emiatt jobb a kilátás és kényelmesebb a ki- és beszállás is, ráadásul az hatalmas ajtók elöl-hátul szinte derékszögben nyílnak.

Kényelmesebbek az Outback ülései, de ülésszellőztetés felárért sincs Fotó: Gulyás Péter

A Forester 505, az Outback 559 literes csomagtartót kínál, utóbbihoz viszont szükségpótkerék helyett csak defektjavító készlet jár, ami rizikós kalanddá tesz minden terepezést. Cecil elejtője,

a gyűlölt minnesotai fogorvos értékelné, hogy a vadtetemek okozta foltoktól vastag gumitálcák védik meg a csomagtartók kárpitozását,

viszont a csúcsfelszereltséghez járó elektromos csomagtérajtó-mozgatás mindkét autóban annyira lassú, hogy bizonyosan odaérnének a vadőrök, amíg kinyílik a fedél.

Könnyebb be- és kiszállás a Forester magasabban lévő üléseibe, de a furán ívelt háttámla miatt nem olyan kényelmesek, mint az Outback foteljei Fotó: Gulyás Péter

Milyen vezetni őket?

Mi, európaiak általában nem lelkesedünk a CVT automatákért, mert a sportos vezetési stílushoz nem passzolnak:

olyan érzés egy gázadás, mintha egy gumikötéllel valaki a távolból elkezdené húzni az autót.

Aki nem vezetett még CVT-s autót, annak szokatlan lesz, hogy a fordulatszám gyorsulás közben beáll egy állandó értékre, ezért a motorhangból nem lehet következtetni az elért sebességre.

A fokozatmentes automataváltók csak nyomatékos motorokkal alkotnak jó kombinációt, így a bokszerdízelhez is illenek. A Subarukban nem rontják a gyorsulást, csak pár decivel növelik a fogyasztást Fotó: Gulyás Péter

Erős gyorsuláskor zavaró a magas fordulatszámmal járó konstans motorzúgás, de ez ritka eset, normál használatban jól dolgozik a Subaru váltója, mivel mindig abban a tartományban tartja a motort, ahol már rendelkezésre áll a maximális nyomaték. Ráadásul nincsenek váltással járó apró rántások,

kényelemben tehát veri a hagyományos automatákat, a kézi váltóról nem is beszélve.

Akit zavar a gumi-effektus, hét előre programozott áttétel között a kormányfülekkel is váltogathat, de ez sem ad olyan direkt érzést, mint egy duplakuplungos váltónál.

Könnyebb terepen az Outback is jobban elboldogul, mint a legtöbb terepkombi, de a terepjárósabb Forester biztosan messzebbre jut Fotó: Gulyás Péter

Magas oldalfalú gumijaiknak és a viszonylag lágy hangolású futóműveiknek köszönhetően földúton és rossz minőségű aszfalton is simán siklik mindkét Subaru, de a nagyobb nyom- és tengelytáv miatt az Outback a stabilabb gyors kanyarodáskor.

A terepkombi új generációja érezhetően javult elődjéhez képest: az útfekvése jobb, a kormányzása közvetlenebb, a karosszériája pedig sokkal (67 százalékkal) merevebb lett.

Az Outback csomagtartója 10 százalékkal nagyobb, 559 literes. Az elektromos csomagtérfedél-mozgatás nagyon lassú Fotó: Gulyás Péter

Csak a menetteljesítmények nem javultak:

az 1,67 tonna az automatával és összkerékhajtással együtt már kicsit sok a kétliteres dízelnek,

de a kisebb Forester is csak 60 kilóval könnyebb. Soha nem érződik gyorsnak egyik sem, de a forgalom ritmusa azért könnyen tartható velük: mindkettő 9,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, az Outback hajszálnyival nagyobb végsebessége a kisebb légellenállás következménye.

A hűtőrács elzáródik az Outbackben, ha nincs szükség friss levegőre, így javul a légellenállás Fotó: Gulyás Péter

A magasabb építésű Forester jobban megdől a kanyarokban, de egy átlagos szabadidő-autóhoz képest még így is stabilabbnak érződik, ami az alacsony súlypontot adó bokszermotor és a remek tapadás érdeme.

Terepen változik a kép: hosszabb rugóútjaival, keskenyebb karosszériájával és nagyobb hasmagasságával egyértelműen a Forester a jobb.

Varacskos disznóra hasonlít a szögletes Forester, a szélvédőbe épített sztereo kamera - amely a vezetéstámogató rendszerek lelke - hozzá még nem rendelhető Fotó: Gulyás Péter

Mindkét autóban benne van az X-Mode kapcsoló, amely a gázpedál, a váltó és a menetstabilizáló hangolását enyhe terepezéshez lövi be. Ebben az állásban aktiválódik a lejtmenet-vezérlő is, amely úgy engedi le az autót a meredek lejtőkön, hogy a vezetőnek nem kell a fékezéssel bajlódnia, és csak a kormányzásra koncentrálhat.

Megérik az árukat?

Alapfelszereltséggel, dízelmotorral és kézi váltóval a Forester 9,19 millió forinttól hozható el, az Outback ennél 1,3 millióval drágább. Érdekes módon a csúcsfelszereltségű tesztautók esetében (amelybe az Outbackben a vezetéstámogató rendszerek is beletartoznak) az árkülönbség 0,9 millióra redukálódik (Forester: 11,9 m, Outback: 12,8 m), ami ebben az árkategóriában már nem jelentős differencia.

Ennyit megér az elegánsabb, tágasabb és fejlettebb technikájú Outback, de akinek a terepjáró képesség fontosabb, a Forestert válassza.

A terepjárósabb Forester az olcsóbb a kettőből, de az árkülönbség nem túl nagy Fotó: Gulyás Péter

Fogyasztásban egyik sem túl jó: városban 9-9,5, országúton 7,5-8 literrel lehet számolni a Foresternél, az áramvonalasabb Outback körülbelül fél literrel kér kevesebbet. Az Outback a hasonló felszereltségű, de 31 lóerővel erősebb Volvo XC70-nél körülbelül egymillió forinttal olcsóbb, az Audi A6 Allroad már más kategória, ott a legolcsóbb, 218 lóerős dízel is 17,8 millió forint.

Műszaki adatok – Subaru Outback 2.0d Lineartronic

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1998 cm3. Furat/löket: 86/86 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 110 kW (150 LE)/3600. Nyomaték: 350 Nm/1600. Sebességváltó: fokozatmentes automata CVT. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4815/1840/1605 mm. Tengelytáv: 2745 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1575/1590 mm. Tömeg: 1676 kg. Csomagtartó térfogata: 559-1848 l. Üzemanyagtartály térfogata: 60 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 9,9 mp. Végsebesség: 192 km/óra. Gyári átlagfogyasztás: 6,1 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 159 g/km.

Subaru Forester 2.0d Lineartronic

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1998 cm3. Furat/löket: 86/86 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 110 kW (150 LE)/3600. Nyomaték: 350 Nm/1600. Sebességváltó: fokozatmentes automata CVT. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4595/1795/1735 mm. Tengelytáv: 2640 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1545/1550 mm. Tömeg: 1615 kg. Csomagtartó térfogata: 505-1592 l. Üzemanyagtartály térfogata: 60 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 9,9 mp. Végsebesség: 192 km/óra. Gyári átlagfogyasztás: 6,1 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 159 g/km.