Hárommillió forintot kap, ha megtalálja a Ferrarit

Vágólapra másolva!
Egy autókölcsönző fenntartása nem olcsó mulatság, főképp, ha olyan modellek is megtalálhatóak a kínálatban, mint a Ferrari 458 Italia. A német Motion Drive azonban már csak múlt időben jegyezheti az olasz sportautót, mert a tulaj szeme láttára ellopták Düsseldorfból.
Vágólapra másolva!

A rabló nem tett mást, mint hamis iratokkal és bankkártyával kikölcsönözte az autót, majd elhajtott vele, és elfelejtette visszavinni. Phillipp Müller, a kölcsönző vezetője nem bízta a véletlenre az ügyet, a Ferrari megtalálójának 10 ezer eurós (3,07 millió forint) jutalmat ajánlott fel.

Forrás: Motion Drive Facebook

Bár jelenleg a rendőrségen kívül két magánnyomozó és a Facebook közösség is az egykor újonnan 200 ezer eurós (61,5 millió forint) sportautó után kutat, egyelőre nem akadtak a nyomára. A gyanú szerint amint kikölcsönözték, elhagyta Németországot, mégpedig keleti irányban.

Magyarországon amúgy nem tartanak a kölcsönzők Ferrarikat, csak próbavezetésre van lehetőség tesztpályán, utcára legfeljebb úgy lehet vinni őket, hogy instruktor ül az anyósülésben. Akad viszont egy másik lehetőség: a könnyű és erős Alfa 4C-t napi százezer forintért szabadon lehet kölcsönözni az Avis-nél. Kipróbáltuk a ritkaságot, tesztünket erre a linkre kattintva olvashatja.