Egyetlen kövér gázzal lezúzza a 230 milliós Porschét

Porsche 918 Spyder Crash
Vágólapra másolva!
Egy Porsche 918 Spyder igazán figyelemfelkeltő járgány, főleg akkor, ha úgy érezzük, miénk a világ. Ám elég egy rossz mozdulat, és bulikirályból a nap lúzerévé válhatunk.
Vágólapra másolva!

Nagy buli zajlik a Saint Tropez-ben lévő Epi Plage-on, amikor az orosz származású fiatalember igen lazán kigurul a garázsból a méregdrága Porsche 918 Spyderrel. Ám a menőzés nem tart sokáig, ugyanis egy kövér gázfröccs után az autó egy másik ott parkoló jármű hátába csapódik, miközben a padkára is felugrat (mellesleg közben majdnem el is üt néhány ott sétáló vendéget).

Szerencsére a sofőrnek és a mellette ülő nőnek nem esett baja, viszont az anyagi kár igen jelentős, már csak azért is, mert eldurrantak a légzsákok. Ezek után a helyi személyzet segítségével visszatolták az autót eredeti helyére, és kedélyes mosollyal beszélgetnek arról, hogy milyen érzés lezúzni az új korában bő 230 millió forintba kerülő német hibrid sportautót.