Már a Tesla szerint is röhejes a Model S

Tesla
Vágólapra másolva!
A Model S a „nevetséges” nevű csomaggal már 3 másodpercen belül gyorsul fel 100 km/h-ra.
Vágólapra másolva!

Az elektromos Tesla Model S-ből az igazán ínyencek a dupla motoros, 690 lóerős P85 D változatot választják, hiszen az a legerősebb. Már a bemutatásakor is sokakat ledöbbentett a típus extrém gyorsulási képessége, amit a gyártó több szoftverfrissítéssel tovább javított. Legutóbb bevezették az “insane” (őrült) nevű üzemmódot, amellyel a 0-60 mérföldes gyorsulás (ez a 0-96 km/h-nak felel meg) mindössze 3,1 másodpercig tartott.

Tesla Forrás: Tesla

A mostani “ludicrous” (nevetséges) üzemmód komolyabb beavatkozást igényelt. Nem csak a szoftvert finomították tovább, hanem a hardvert is, egy új, precízen beavatkozó biztosítékot építettek be, így az áramerősséget 1300-ról 1500 amperre növelhették. Ezzel százas sprint csupán 2,8 másodpercig tart, ami 1,1-szerese a nehézségi gyorsulásnak. A 155 mérföldes (kb. 250 km/h) végsebesség elérése is 20 százalékkal kevesebb időt vesz igénybe, és a klasszikus negyed mérföld is megvan 10,9 másodperc alatt.

Az új csomagot utólag és új autóhoz egyaránt lehet kérni. Előbbi esetben 5000 dollár (kb. 1,42 millió forint) a felár, míg utóbbinál 10000 dollárral (kb. 2,84 millió forint) lesz drágább az autó. A teljesítményt nem befolyásolja, hogy mostantól a P 85 D-be 85 kilowattórás akkumulátor helyett egy 90 kilowattórásat építenek be, ami 7 százalékkal növeli a hatótávot, így 105 km/h-val folyamatosan haladva már több mint 480 kilométert lehet autózni.

Elon Musk, a Tesla vezére ezen felül közölte, hogy a „nevetséges” üzemmód a két hónapon belül érkező Model X egyterűben is benne lesz, de az újdonságnak kicsit tovább, 3,3 másodpercig tart majd a gyorsulás, mivel 10 százalékkal nehezebb a Model S-nél. Musk ezen felül megerősítette azt is, hogy két éven belül érkezik a Model 3, amely a BMW 3-as sorozatának lesz a konkurenciája, és négy éven belül az új Roadster is kész lesz.