Ezekből az autókból kerül majd ki az Év Autója

Suzuki Vitara
Vágólapra másolva!
Az első, bő listán még 40 típus szerepel, a végső győztest a jövő márciusi Genfi Autószalonon hirdetik ki.
Vágólapra másolva!

Hivatalosan is kihirdették, melyik az a negyven autótípus, amelynek még esélye van arra, hogy 2016-ban az Év Autója díjat elnyerje. Minden jelölt idei, vagy még az év vége előtt forgalomba kerülő vadonatúj típus, amely legalább öt európai piacon kapható. A mostani lista december 1-jén szűkülni fog, ekkor választják ki ugyanis azt a hét modellt, amelyek a végső fordulóba jutva megküzdenek a címért.

Suzuki Vitara Fotó: Nógrádi Attila

Az Év Autója díj győztesét a 2016-os Genfi Autószalonon hozzák majd nyilvánosságra. Idén a Volkswagen Passat, míg 2014-ben a Peugeot 308 lett az Év Autója. Számunkra külön jó hír, hogy az esztergomi gyártású Suzuki Vitara is rajta van a listán, igaz, olyan kemény ellenfelekkel együtt, mint például az Alfa Romeo Giulia, Audi Q7, BMW 7-es, Mercedes AMG GT, Opel Astra, Skoda Superb, hogy csak néhányat említsünk.

A jelöltek:

Alfa Romeo Giulia
Audi A4
Audi Q7
Audi R8
BMW X1
BMW 7-es sorozat
Ferrari 488 GTB
Fiat Aegea
Ford S-Max / Galaxy
Ford Edge
Ford Mustang
Honda Jazz
Honda HR-V
Hyundai Tucson
Infiniti Q30
Jaguar XE
Jaguar XF
Kia Optima
Kia Sorento
Range Rover Sport
Mazda2
Mazda CX-3
Mazda MX-5
McLaren 570S
Mercedes-Benz GLC / GLC Coupe
Mercedes-Benz GLE / GLE Coupe
Mercedes-AMG GT
Opel Karl
Opel Astra
Renault Talisman
Renault Espace
Renault Kadjar
Ssangyong Tivoli
Subaru Levorg
Subaru Outback
Suzuki Vitara
Škoda Superb
Tesla Model X
Toyota Mirai
Volkswagen Touran
Volvo XC90