Csak finoman változott a legsikeresebb Fiat

Fiat 500
Vágólapra másolva!
A nyolcéves 500-as átdolgozott külsővel és belsővel folytatja a pályafutását.
Vágólapra másolva!
Forrás: Fiat

Bár a Fiat szeretné, ha új autóként gondolnánk rá, az 500-as új verziója valójában csak egy modellfrissítés eredménye. Bár kétségkívül igaz, hogy alapos modellfrissítésé, ugyanis 1800 ponton nyúltak hozzá az olasz gyártó jelenlegi legsikeresebb autójához, amelyből 2007 óta több mint 1,5 milliót adtak el.

Forrás: Fiat

Leginkább az orr-rész változott a döntöttebb fényszóróknak, a LED-es nappali fénynek és a módosított légbeömlőnek köszönhetően, de hátulról is fel lehet ismerni a ráncfelvarrást a háromdimenziós, fehér betétes lámpákról. Belül, a középkonzol tetején megjelent az infotainment rendszer 5 colos képernyője, amely a jobban felszerelt változatokban érintéssel is vezérelhető, és kiegészíthető egy 7 colos digitális műszerfallal is. Emellett átdolgozták az ülések formáját, lecserélték a kárpitokat és több hangszigetelést építettek be, és még a rakodóhelyek számát is növelték.

Forrás: Fiat

Bár a motorválaszték nem változott, azért a fogyasztásokat pár decivel csökkentette a Fiat. Az alapmotor továbbra is a régi, nyolcszelepes 1,2-es 69 lóerővel, ezen kívül választható a 0,9 literes kéthengeres turbómotor 85 és 105 lóerővel, valamint az 1,25 literes dízel 95 lóerővel. Áthangolták a futóművet is a jobb vezethetőség és a nagyobb komfort érdekében. Az átdolgozott Fiat 500-as ősztől lesz megvásárolható.